Obama;Ferguson;bizalmatlanság;

- Obama: lebontható a bizalmatlanság fala

Barack Obama elnök le akarja vonni a fergusoni történések tanulságait. Mint fogalmazott, a kisváros gondjai „mindannyiunk problémái”. Mindezt emberi jogi aktivistákkal, rendőrökkel, papokkal és helyi politikusokkal folytatott megbeszélései során jelentette ki a Fehér Házban. Figyelmeztetett arra, bizalmatlanság alakulhat ki a rendőrséggel, az amerikai fekete-közösségekkel szemben.

Obama ugyanakkor annak a véleményének adott hangot, hogy a bizalmatlanság kérdése megoldható. Ez azonban nem történhet meg egyik napról a másikra. A Fehér Ház előzőleg olyan lépéseket tett közzé, amelyekkel e bizalmatlanságot kívánja csökkenteni. Egyebek mellett a rendőrök jobb kiképzését irányozza elő, illetve kamerákat szerelnek fel a rendfenntartókra. Munkacsoportot is felállítanak, amelynek 90 nap után további konkrét javaslatokat kell majd tennie.

Tegnap Amerika-szerte ismét ezrek fejezték ki szolidaritásukat a rendőr által augusztusban megölt, fegyvertelen fekete fiatalemberrel, Michael Brownnal. New Yorkban is százak vonultak az utcákra. Transzparenseken követeltek börtönbüntetést a gyilkos lövést leadó rendőr számára.

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök kifejtette, kész előrehozott választás kiírására, amennyiben a koalíció centrista politikusai folytatják „támadásaikat”. Felszólította ezeket a kormánytagokat, „hagyjanak fel az áskálódással”. Hozzátette, ha e tekintetben nem történik változás, „levonjuk a konzekvenciákat, s a választókhoz fordulunk” – közölte.