MLSZ;Dárdai Pál;magyar labdarúgó-válogatott;

Dárdai Pál szövetségi kapitány a Magyarország-Oroszország barátságos labdarúgó-mérkőzés elején Budapesten, a Groupama Arénában 2

- Dárdai még mindig lehetőség

Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke előreláthatóan december közepén egyeztet Berlinben arról, hogy Dárdai Pál a továbbiakban milyen módon tudja vállalni a szövetségi kapitányi posztot.

Az mlsz.hu hétfői közleményében Csányi Sándor azt mondta, még mindig hisz benne, hogy létezik mindenki számára elfogadható megoldás, erről pedig személyesen szeretné meggyőzni a Dárdait utánpótlás koordinátorként és az U15-ös csapat edzőjeként foglalkoztató német Hertha BSC vezetőit. Az MLSZ-elnök szerint a 38 éves tréner ezután dönthet arról, hogy "a korábbi aggályai ellenére" vállalja-e a magyar válogatott irányítását.

"Természetesen létezik más forgatókönyvünk is, hiszen a szövetség felelősei előrehaladott tárgyalást folytatnak két neves külföldi szakemberrel is, akiknek érkezését nem élné meg csalódásként a magyar közvélemény sem" - tette hozzá Csányi Sándor.

Dárdai Pált három Európa-bajnoki selejtező és egy barátságos mérkőzés erejére engedte el a Hertha, a válogatott pedig a három tétmeccsen hét pontot szerzett, mivel a bukaresti 1-1 után idegenben a Feröer-szigeteket, hazai környezetben a finneket verte 1-0-ra.

Az MLSZ közleménye szerint a szervezet elnöksége "továbbra is Dárdai Pált látja a legjobb megoldásnak", az ismert akadályok miatt azonban másokkal is tárgyal.

"Az elmúlt két hónap megmutatta, amit előtte is sejtettünk, hogy Pali kiváló szakember" - értékelte Dárdai munkáját Csányi Sándor, aki kiemelte, hogy a megbízott kapitány egységet és profizmust hozott a nemzeti csapatba. 

"Azt korábban is tudtuk, hogy Palit elismerik Berlinben, és jó eséllyel egyszer lehetőséget kap majd az első csapatnál is" - mondta az MLSZ elnöke, s emlékeztetett rá, hogy Dárdai is többször jelezte, hosszabb távon a Hertha kispadja az első számú célja. 

"Meg kell értenünk, hogy ennyire óvják őt, senkinek sem érdeke, hogy idejekorán kiégjen, vagy egy esetleges kudarc és annak következményei károsan befolyásolják a karrierjét, hiszen Pali nemcsak a magyar, hanem a német labdarúgás értéke is" - tette hozzá Csányi Sándor.

Az MLSZ a december közepére ígért berlini egyeztetésig a szurkolók és a média türelmét kérte közleményében.

Megkezdődött hétfő délután két órakor az Alkotmánybíróság (Ab) új elnökének megválasztása a parlamentben, a jelölt Lenkovics Barnabás alkotmánybíró.