Putyin;Törökország;Erdogan;

- Önkényes vezetők egymás között

Fontos vendégek fordulnak meg mostanság Törökországban. Nem egészen egy nappal azután, hogy Ferenc pápa visszautazott a Vatikánba Törökországból, Recep Tayyip Erdogan államfő orosz kollégáját, Vlagyimir Putyint fogadja.

A gazdasági kapcsolatok egyre fontosabbak: 2013-ban a két állam külkereskedelmi mérlege 26 milliárd euró volt. Oroszország építi az első törökországi atomreaktort Akkuyuban. Másrészt Ankara a Németország után az orosz gáz legnagyobb fogyasztója. Nem mellékes az sem, hogy tavaly 4,3 millió orosz utazott Törökországba.

Putyin és Erdogan tárgyalnak a szíriai helyzetről, valamint az iszlám Állam (IS) elleni nemzetközi harcról. E tekintetben a két ország véleménye messzemenően különbözik. Moszkva ugyanis Bassár el-Aszad szíriai elnök rezsimjének szövetségese, Ankara viszont megbuktatná Aszadot.

A szocialista Tabare Vázquez nyerte meg az uruguayi elnökválasztás második fordulóját. A baloldali Frente Amplio koalíció jelöltje a voksok 53,6 százalékát szerezte meg. Riválisa, Luis Lacalle Pou, a konzervatív Néppárt részéről 41,1 százalékos eredményt ért el a választási bizottság adatai szerint.