Műsormagazin;MSZP;Újpest;

- MSZP: a fideszes szavazóknak is elegük van

Az MSZP elnök-frakcióvezetője szerint az újpesti időközi országgyűlési választáson kiderült: a fideszes szavazóknak is "elegük van", a távolmaradók azt üzenték, hogy egyetértenek az utcán tüntetőkkel és az újpesti választók többségével.

Tóbiás József hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón azt mondta, nem egyszerű időközi parlamenti választás volt vasárnap Magyarországon, hiszen az elmúlt hónapok tüntetései egyértelmű üzenetet hordoztak: elég volt a jelenlegi kabinet kormányzásából.

Tervek Újpesten
Az Újpesten megválasztott Horváth Imre fontosnak nevezte a 3-as metró felújítását, illetve a metróvonal meghosszabbítását Káposztásmegyerig. Szorgalmazta a bölcsődei térítési díjak csökkentését vagy megszüntetését, valamint a rendvédelmi dolgozók nyugdíjának rendezését, a várólisták csökkentését, illetve az újpesti Károlyi-kórház sorsának rendezését.

Az újpesti és az angyalföldi választók világosan megüzenték ezt a kormánynak. A pártelnök megismételte korábbi szavait: demokratikus keretek között - bárhogy alakítja a kormány a jogszabályokat - legyőzhető a Fidesz. Megjegyezte azt is, hogy Újpesten egyedül, a többi baloldali párt támogatása nélkül indult az MSZP.

A magánnyugdíj-pénztárakkal kapcsolatos törvénymódosítást vérlázítónak és elfogadhatatlannak nevezte. Jelezte, hogy az MSZP vizsgálja annak lehetőségét, hogy az Alkotmánybírósághoz forduljon, illetve segítsen azoknak, akik a strasbourgi bíróságához akarnak fordulni.

A február 22-ére tervezett veszprémi időközi választásról kérdésre a pártelnök azt mondta, mindig csak munkával lehet sikereket elérni, a politikai kommunikáció nem helyettesíti a munkát, dolgoznia kell az MSZP-nek. Közölte, olyan jelöltjük lesz, aki bírja a helyi közösségek támogatását. Hozzátette, az MSZP betartja azt a megállapodást, amit a szövetségeseivel kötött 2014 tavaszán. (Az áprilisi országgyűlési választáson Veszprémben az MSZP indított jelöltet Pál Béla személyében.)

Veszprémben azért kell időközi választást tartani, mert Navracsics Tibor uniós biztosként lemondott mandátumáról.

Sabine Kehm megerősítette, hogy továbbra is zajlik Michael Schumacher rehabilitációja, és ahogy azt már említették, a folyamat hosszú lesz, nehéz út áll előttük. A menedzser boldog, mert az emberek megértették, türelmesen és nyugodtan kell kezelni a helyzetet - számolt be az F1-live.hu.