évforduló;Ukrajna;Kijev;Majdan-tüntetések;

- Egy éve kezdődtek a Majdan-tüntetések

Nagygyűlést rendeztek Kijevben pénteken a Függetlenség terén a Majdan-tüntetések kezdetének első évfordulójának napján.

A megmozdulás kezdetén becslések szerint mintegy 5-6 ezren gyűltek össze a főtéren. Hozzájuk később csatlakoztak az európai integrációt és hatalomváltást követelő tüntetőkből alakult önvédelmi egységek tagjai - mintegy kétezren -, akik a belváros egy másik teréről, a Mihajlovszka térről indulva vonultak a kijevi főtérre.

A résztvevők a nemzeti zászlón kívül az önvédelmi egységek zászlóit és a piros-fekete lobogókat lengették.
A nagygyűlés a Majdan-tüntetések alatt kialakult szokás szerint közös imával kezdődött, majd Jevhen Niscsuk kulturális miniszter nyitotta meg a rendezvényt. A téren elhelyezett óriáskivetítőkön dokumentumfilmeket mutattak be az egy évvel ezelőtti eseményekről.

Az ország fő vezető politikusai nem vettek részt a főtéri nagygyűlésen, így sem Petro Porosenko államfő, sem Arszenyij Jacenyuk miniszterelnök, sem parlamenti pártok vezetői nem voltak jelen.
A megemlékezés békésen zajlott, estig atrocitásokról nem érkezett hír.

Mikola Azarov volt miniszterelnök tavaly november 21-én jelentette be, hogy kormánya leállítja Ukrajna európai társulásának felkészülési folyamatát. A bejelentés hírére még aznap este legalább másfél ezren vonultak ki tiltakozni a Függetlenség terére.
Az év elején már utcai összecsapásokba torkollottak az addig békés tüntetések. Február 18. és 20. között a rohamrendőrök és mesterlövészek tüzet nyitottak a tüntetőkre. Hivatalosan összesen 106 halálos áldozata lett a véres karhatalmi beavatkozásnak, ami miatt február 22-én a parlament eltávolította posztjáról Viktor Janukovics akkori elnököt.

A májusban megválasztott új államfő, Petro Porosenko november 13-án rendelte el, hogy mostantól november 21-ről a méltóság és a szabadság napjaként emlékezzenek meg minden évben Ukrajnában.
Az elnök pénteken rendeletet írt alá, amelyben az "Ukrajna Hőse" címet adományozta a Majdan-tüntetések végnapjaiban elesett tüntetőknek, akiket a "mennyei század" néven emlegetnek Ukrajnában.

Az amerikai képviselőházi republikánusok keresetet nyújtottak be Barack Obama egészségügyi reformjának végrehajtásával kapcsolatban - közölte pénteken Washingtonban John Boehner házelnök, aki fellépést helyezett kilátásba az elnök bevándorlásügyi rendeletével szemben is.