hulladék;családi pótlék;óvodalátogatás;

- Újabb feltétele lesz a családi pótléknak

A kormány jövő szeptembertől az óvodalátogatáshoz fogja kötni a családi pótlék folyósítását - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára a köztévé reggeli műsorában.

Novák Katalin indoklása szerint az intézkedés célja a gyerekek biztonságának javítása, sok családnak jelent segítséget, ha a gyerek már hároméves korától részt vesz a köznevelési rendszerben, és naponta háromszor ételt kap. A család- és ifjúságügyért felelős államtitkár rendkívül sikeres intézkedésnek nevezte, hogy iskoláztatáshoz kötötték a családi pótlék kifizetését, mert 40 százalékkal csökkent a hiányzások száma. Mint hozzátette, ettől az intézkedéstől is hasonló eredményt remélnek.

(Hogy csökkenjen a hiányzás az óvodákból? - népszava.hu) 

Novák Katalin azt mondta: azért jövő szeptembertől vezetik be a rendszert, mert akkorra lesz a gyermekek elhelyezéséhez elegendő férőhely. Kitért arra is, hogy a szülő kérhet felmentést a kötelező óvodalátogatás alól, de erről a védőnő és az óvodavezető javaslata alapján a helyi jegyző dönt majd.

Amikor két éve a kötelező óvodáztatás ötlete már felmerült, a  Magyarországi Szülők Országos Egyesülete jelezte: a szülőket aggasztja, hogy  óvodabezárások, a férőhelyek hiánya miatti óvoda összevonások következményeképp a gyerekeiket egyre nagyobb távolságra kell utaztatni korán reggel. A 3-5 éves kisgyerekek számára pedig jelentős megpróbáltatás a koránkelés és a nagy távolságokra való utaztatás. Kitértek arra is: az óvodák egyre durvább, indokolatlan pénzkövetelésekkel állnak elő arra hivatkozva, hogy "szegény az önkormányzat". Sok óvoda megköveteli, hogy a szülők vigyék be a gyümölcsöt, a tisztasági csomagot, tisztítószereket, a paplant, ágyneműt, író- és festőeszközöket, vagy az óvodában megkérik a szülőket, hogy a gyermek reggelizzen otthon. 

Négyötödös többséghez kötötte a Fővárosi Közgyűlés feloszlatását és jelentősen erősítette a főpolgármesteri vétójogot az Országgyűlés.