Oroszország;Világgazdaság;befektetők;

- Oroszország a legnagyobb veszély - állítják befektetők

Oroszország jelenti a legnagyobb kockázatot a világgazdaságra, és minden más országnál jobban megszenvedi az olajárak esését - véli a Bloomberg amerikai hírügynökség által megkérdezett befektetők többsége.

A múlt héten 510 befektető megkérdezésével készült felmérés hibahatára plusz-mínusz 4,3 százalék.
A világgazdaságot fenyegető öt tényező közül a válaszadók 52 százaléka sorolta az első helyre az Oroszország és Ukrajna közötti válságot. A második helyre került 26 százalékkal a Közel-Keleten pusztító Iszlám Állam terrorszervezet, a harmadik a sorban az ebolajárvány, öt százalékkal.

"Az orosz-ukrán válság maximális veszélyt jelent, mivel egy szuverén állam igyekszik befolyását növelni káosz keltésével és a katonai erővel való fenyegetéssel. Ez hatással lehet azokra az általános elképzelésekre, hogy milyen fejlődési szinten áll a világ és milyen kockázatok fenyegetik" - véli Michael Simonsen, a Nordea Bank részvénykereskedési osztályának vezetője.

A megkérdezett befektetők 51 százaléka úgy ítéli meg, hogy Oroszországot jobban sújtja az olajárak esése, mint más államokat. A válaszadó 21 százaléka Venezuelát, 12 százaléka Szaúd-Arábiát, 6 százaléka pedig Iránt látja leginkább veszélyeztetettnek.
Az olcsó kőolaj legnagyobb nyertese a befektetők 31 százaléka szerint az Egyesült Államok, 18 százalék szerint Kína, 15 százalék szerint pedig Japán. Európa és India egyaránt 11-11 százalékot kapott.

Vlagyimir Putyin orosz elnök a hét végén közölte, hogy módosíthatják a jövő évi költségvetést, ha az olajárak tovább esnek. A kiadási oldalt azonban úgy korrigálják, hogy a szociális kiadásokhoz nem nyúlnak hozzá.

Az olajárak négyéves mélységbe süllyedtek a múlt héten a keresletet meghaladó kínálat következményeként. Számos elemző biztos abban, hogy a Kőolaj-exportáló Országok Nemzetközi Szervezete (OPEC) nem fogja csökkenteni a kitermelési kvótát november 27-i bécsi ülésén. Ebben az esetben a kőolaj hordónkénti (159 liter) ára akár 65 dollárra is süllyedhet januárra - figyelmeztettek az egyik legnagyobb globális pénzügyi szolgáltató csoport, a JP Morgan elemzői.

Az északi-tengeri Brent könnyűolaj januári szállításra hordónként 78,38 dollárba került hétfő délután, 1 dollár 1 centtel, 1,28 százalékkal csökkent az ára az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében. Ugyanekkor a New York-i árupiacon a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta ára decemberi szállításra hordónként (159 liter) 1,19 százalékkal 74,92 dollárra süllyedt, 90 centtel vált olcsóbbá.

Az MSZP felháborítónak tartja, hogy Kövér László a hétfői ülésnapon eltávolíttatta a Parlament ülésterméből az Európai Unió zászlaját. Azt a lobogót, amely a teremben volt 2014 közepéig, egészen addig, amíg a Jobbik ki nem dobta azt az épület ablakán - olvasható az MSZP közleményében.