Varga Mihály;liberálisok;Vida Ildikó;beutazási tilalom;

- Kitiltási botrány - Vizsgálatot követelnek a liberálisok

Fodor Gábor a Magyar Liberális Párt nevében arra szólította fel Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert, hogy az amerikai beutazási tilalom és a "NAV-botrány" ügyében rendeljen el vizsgálatot a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál, illetve annak vezetője, Vida Ildikó ellen.

Az ellenzéki pártelnök hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, ki kell vizsgálni, hogy fordulhatott elő, hogy a NAV elnökét kitiltották az Egyesült Államokból, és hogy más adóhatósági vezetők is szerepelnek-e ezen a listán.

A független képviselő vizsgálatot indíttatna az ügyben is, hogy az adóhatóság vezetője és Halasi Tibor, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. elnöke egy fantom betéti társaság kültagjai közé tartoztak a cég 2011-es kényszertörléséig.

Fodor Gábor azt is vizsgálat tárgyává tenné, hogy Vida Ildikó a sajtóban megjelentek alapján 2010 nyarán a Közgép Ingatlanfejlesztőnek adta el háromszintes budai házát.

Kérdésre válaszolva helyesnek nevezte, de kevésnek tartotta, hogy Varga Mihály írásbeli beszámolót kért Vida Ildikótól korábbi cégügyeiről. Hangsúlyozta, hogy az ügyben mindenképpen vizsgálatot kell indítani.

Temesi György tölti be november 18-ától az Origo Zrt. vezérigazgatói posztját - közölte a origo.hu hétfőn.