rendzavarás;Képviselői Irodaház;

- "Gyilkosok!" - Botrány a Képviselői Irodaházban

Elállták a bejáratot, hangoskodtak - megafonon többek között "gyilkosok!"-at skandáltak - a Képviselői Irodaház portájánál péntek délelőtt a Nem Adom A Házamat Mozgalom képviselői, akik egy a devizahitelekkel kapcsolatos, egy jobbikos képviselő által szervezett kerekasztal-beszélgetésre érkeztek, de nem engedték be őket az épületbe.

A bejáratnál azt az információt kapták, - mondta el a mintegy 25 fős társaság egyik tagja - hogy szervezetük 27 tagja ki van tiltva a Képviselői Irodaházból egy korábbi, hasonló megbeszélés idején tanúsított magatartásuk miatt.

 

Az irodaházhoz érkezők "Ne fizess!", illetve "Minden végrehajtás betiltása" feliratú táblákkal jelentek meg. Az épület előtt rendőrségi kisbusz áll.

Z. Kárpát Dániel. amikor megérkezett az épülethez, arra kérte a megjelenteket, hogy egy külső helyszínen tartsák meg a megbeszélést. Hangsúlyozta: jelenlegi céljuk nem a demonstráció, hanem a kérdés megbeszélése, ezt pedig akkor érhetik el, ha a ház rendjét betartják. Újságíróknak elmondta: a devizahitelezés problémájában érintett civil szervezeteket invitáltak a kerekasztal-beszélgetésre, vagyis nem név szerint hívták meg az embereket, így "megjelennek olyanok is, akik magukat felhatalmazva érzi, hogy ebben a kérdésben megnyilvánuljanak". "

Rendőrök kiviszik a Nem adom a házamat mozgalom egyik képviselőjét a Képviselői Irodaházból 2014. november 14-én. A demonstráció résztvevői, akik egy a devizahitelekkel kapcsolatos, Z. Kárpát Dániel jobbikos képviselő által szervezett kerekasztal-beszélgetésre érkeztek, de nem engedték be őket az épületbe, elállták a bejáratot és hangoskodtak. MTI Fotó: Soós Lajos

Rendőrök kiviszik a Nem adom a házamat mozgalom egyik képviselőjét a Képviselői Irodaházból 2014. november 14-én. A demonstráció résztvevői, akik egy a devizahitelekkel kapcsolatos, Z. Kárpát Dániel jobbikos képviselő által szervezett kerekasztal-beszélgetésre érkeztek, de nem engedték be őket az épületbe, elállták a bejáratot és hangoskodtak. MTI Fotó: Soós Lajos

A jobbikos politikus kérésére a résztvevők nagy része önként elhagyta az épületet, míg mások maradtak, mondván, hogy az irodaházban lehetnek azok a döntéshozók, akikkel beszélni akarnak. A több mint tucatnyi házban maradó összekapaszkodva skandált és énekelt - például a Himnuszt -, őket végül rendőrök kísérték ki az épületből dél körül.

Van gyanúsítottja a Horváth András, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) volt munkatársa feljelentése nyomán hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárásnak - erősítette meg az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata  a HírTV értesülését. A kormányközeli médium információi szerint a nyomozás határideje egy hónap múlva lejár, de meghosszabbítható.