Vincze Balázs;Madaras Norbert;vízilabda bajnokok ligája;Final Six;

- Vízilabda: már a hatos döntőre gondol Szolnok

„A lényeg, hogy jussunk be a Final Sixbe. A siker eléréséhez hátravan tíz mérkőzés, nem nagyon lehet hibázni. Játszottam már néhány meccset, nem lesz könnyű, de ez a célunk” – nyilatkozta a szövetség honlapján Madaras Norbert, a szolnokiak játékosa.

Tette ezt azután, hogy a Tisza-partiak szerdán, hazai pályán, végig vezetve 11-9-re legyőzték az OSC együttesét, és bejutottak a vízilabda Bajnokok Ligája főtáblájára. Az újbudaiak úgy estek ki a legrangosabb európai kupasorozatból, hogy mindössze egyetlen mérkőzést vesztettek el (7 győzelem, 2 döntetlen és 1 vereség).

„Hátul rendben voltunk, a védekezésünk ugyanolyan jól működött, mint a budapesti mérkőzésen, támadásban azonban kevésbé voltunk hatékonyak. Bár azt szokták mondani, szerencséje annak a csapatnak van, amely többet tesz érte, nem hinném, hogy mi kevesebbet tettünk – mégsem volt velünk kegyes a Fortuna, hiszen kétszer is blokkról pattant a kapunkba a labda.

Ez van, el kell fogadnunk, hogy kiestünk. Tragédia nem történt, ezt a csapatot nem a Bajnokok Ligája győzelemért tettük össze. Három hónapja dolgozunk együtt, minden fronton kemény mecscseken vagyunk túl, remekül helytálltunk” – mondta Vincze Balázs, az OSC vezetőedzője.

A szolnokiak mestere az öröm ellenére azért egy-két hibát látott csapata játékában. „Nagyon elégedett vagyok, gyakorlatilag mindent megoldottunk, amit megbeszéltünk. 

Ha egy-két alkalommal emberelőnyben nem feltétlenül a Kis Gábor két személyi hibája miatt a meccset kis híján végigjátszó Mezei Tamás kezére akarjuk tenni a labdát, hanem kapura lövünk, hamarabb eldönthettük volna a csatát.

Mindezek ellenére, mint mondtam, elégedett vagyok, sorsdöntő mérkőzést nyertünk, amely után szép sorozatot kezdhetünk meg” – mondta Cseh Sándor. A 12 csapatos főtáblán a Tisza- partiak mellett – magyar részről – a bajnoki címvédő Eger vesz részt.

A csoportkör első fordulóját november 29-én, szombaton játsszák. Cseh Sándor legényei a horvát Rijekával csapnak össze, míg a hevesiekre komoly feladat vár, ugyanis a BL-címvédő CN Athletic Barceloneta lesz az ellenfél.

Eredmények:
Szolnok–OSC 11-9 (továbbjutott: Szolnok, 22-20)
Rijeka–Crvena Zvezda 15-8 (tj.: Rijeka, 29-19)
Mladost Zagreb–Pro Recco 5-9 (tj.: Pro Recco, 22-14)
Nagyvárad–R. Kragujevac 10-9 (tj.: R. Kragujevac, 22-18)
A Bajnokok Ligája főtáblája
A csoport:
CN Athletic Barceloneta (címvédő), Brescia, Olympiakosz, Eger,
Radnicki Kragujevac, Pro Recco
B csoport:
Partizan Belgrád, Jug Dubrovnik, Spandau 04, Galatasaray, Szolnok,
Rijeka

Vegyes a fogadtatása Németországban annak a német parlament alsóháza, a Bundestag elé került törvénynek, amelynek alapján akár három éves börtönbüntetéssel sújthatják azokat a sportolókat, akik esetében bizonyítást nyer, hogy tiltott szert használtak.