Egyiptom;aL-Dzsazíra;riporter;

- Egyiptomi zavargások - Kiszabadulhatnak az újságírók

Hazakerülhetnek az al-Dzsazíra katari székhelyű hírtelevízió Egyiptomban fogva tartott külföldi újságírói, mivel egy újonnan hozott törvény felhatalmazza az államfőt arra, hogy engedélyezze az országban vád alá helyezett, vagy már elítélt külföldiek hazatérését - közölte csütörtökön az egyik érintett fogoly ügyvédje az Ahram Online című egyiptomi hírportálnak.

Egyiptom jelentős diplomáciai nyomásnak van kitéve amiatt, hogy a tavaly nyári hatalomváltást követő zavargások kapcsán eljárást indítottak több külföldi állampolgár ellen.

A világsajtó visszatérően foglalkozik az al-Dzsazíra azon újságíróinak sorsával, akiket idén júniusban héttől tíz évig terjedő szabadságvesztésre ítéltek. Ellenük az volt a vád, hogy a megbuktatott iszlamista elnök, Mohamed Murszi mögött álló szervezetet, az azóta betiltott Muzulmán Testvériséget támogatták. A vádirat szerint az elítéltek hamis híreket terjesztettek annak érdekében, hogy megbontsák az ország egységét.

A tavaly decemberi letartóztatásuk óta rács mögött ülő sajtómunkások között van Peter Greste ausztrál riporter, és Mohamed Fahmi kanadai-egyiptomi újságíró is, akiknek a fellebbviteli pere jövő januárban kezdődik.

Az érintett országok vezetői a szigorú ítéletre reagálva felszólították Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnököt, hogy részesítse kegyelemben állampolgáraikat. Szíszi akkor kijelentette, hogy nem akarja megsérteni a független igazságszolgáltatás hatáskörét azzal, hogy beavatkozik a perbe. Röviddel később azonban egy - az ország vezető napilapjainak szerkesztőivel tartott - megbeszélésen azt mondta, az újságírók elleni ítéletek "nagyon negatív hatással vannak az országra", s hozzátette: bárcsak kiutasították volna őket az országból, ahelyett, hogy Egyiptomban fogják őket perbe.

Az elnöki hivatal szóvivője szerint a szerdán született jogszabály az államérdeket szolgálja, és a világban Egyiptomról alkotott képet védi. A szóban forgó törvényt maga Abdel-Fattáh esz-Szíszi elnök hozta meg, mivel Egyiptomban jelenleg nincs működő parlament.

Peter Greste védőügyvédje az Ahram Online-nak tett óvatosan bizakodó nyilatkozatában arra hívta fel a figyelmet, hogy az új jogszabály szövege még nem ismert teljes egészében. Musztafa Nági rámutatott arra is, hogy a törvény csak azután lép érvénybe, hogy azt a kabinet hivatalos közlönyében nyilvánosságra hozzák.

Pénteken a nyugati határ mentén helyenként még kisebb eső, szitálás kialakulhat, máshol ugyanakkor hosszabb-rövidebb időszakokra felszakadozik a felhőzet, és a Nap is kisüthet. Északnyugaton megélénkülhet a szél. Hajnalban párás, ködös lehet a levegő, a hőmérséklet pedig 2 és 9°C közé csökken. Délután 12-16°C várható.