Hamar megtanultunk egy új nevet is: a szolnoki Hasznos Istvánét, aki ontotta a gólokat az 1950-ben szervezett Szolnoki Dózsában, amely a fővárosi együttesek méltó ellenfele lett.
Bátyjával, Hasznos I-gyel a csapat meghatározó játékosa volt, s hamarosan felnőtt mellé a szélvészgyors szélső, Kanizsa Tivadar, a kapuban pedig Boros Ottó, „Api” parádézott. Nagyszerű csapat kovácsolódott össze Szolnokon, bennünk, pestiekben különösen Hasznos II. keltett csodálatot és rémületet.
Remek labdaérzéke és a centerek esetében szokatlannak mondható fürgesége tette kiemelkedő játékossá. Nem véletlenül hívták meg a válogatottba is, pedig abban a csapatban Szívós kirobbanthatatlan középcsatárnak bizonyult, de ha helyettesíthette, Hasznos sosem okozott csalódást.
(1964-ben visszavonult, 38 évesen vonult vissza, s utóda, Urbán is hozzá hasonló szorgalommal gyártotta a gólokat.) 1956-os szerepe miatt elbocsátották a rendőrségtől.
Döntő szerepet játszott a szolnoki csapat öt bajnokságában (1954, 1957, 1958, 1959, 1961). E szériához olyan kapus is kellett, amilyen Boros „Api” volt. Hányszor, de hányszor pattantunk fel, mert már a szolnoki hálóban láttuk am labdát!
De Boros védett, s máris indította Kanizsát. Az égiek segítségét kértük. Ám hiába. Hasznos II nem kegyelmezett. 1953-ban csapata 67 góljából 34-et lőtt.
Amikor arról olvashatunk, hogy a Tisza-parti csapat a bajnokság nagy esélyese, a régi bajnokokra gondoltam. Talán a maiak közül is szobrot emel majd a város, ahogy Hasznos II-nek is.