Miskolc;Bosch;tüntetés;

MTI Fotó: Vajda János

- Tüntettek a Bosch miskolci gyárainál

Tucatnyian demonstráltak kedden a német Bosch konszern miskolci gyárai közelében, közterületen, ahol a Liga Szakszervezetek Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezete csendes megmozdulással arra kívánta felhívni a figyelmet, hogy a gyártósor mellett dolgozók érdekeiket egy erős szakszervezet képviselheti.

Fodor Tibor, a Liga borsodi elnöke korábban úgy fogalmazott: a problémák orvoslására a dolgozóknak egy erős szakszervezet létrehozására van szükségük, amely hatékonyan képviselheti érdekeiket a külföldi tulajdonú munkáltatóval szemben.

Bodnár József, a Vasas Szakszervezet észak-magyarországi regionális ügyvivője ezzel kapcsolatban korábban azt közölte: a Boschnál évenként voltak bér- és szociális tárgyalások, amelyek megállapodással végződtek. A megállapodás kikényszerítése érdekében demonstrációt is tartottak, jelenleg tart a kollektív szerződés kötését célzó tárgyalások előkészítése. Rendszeresek a gyár vezetőivel a megbeszélések, tárgyalások, amelyeken számos felvetésükre pozitív eredmény született - tette hozzá.

Ficzere Ferenc, a Bosch magyarországi érdekeltségeinek jogi és kommunikációs igazgatója kedden Miskolcon a demonstrálóknak azt mondta: sajnálja, hogy a médiából értesültek a megmozdulásról, a cég nyitott minden kérdés megvitatására. Hozzátette: "nem ez a jó formája az első kapcsolat felvételére".

Fodor Tibor, a Liga borsodi elnöke erre azt mondta: a Liga elismerését kérik a Boschtól.

A tájékoztatás szerint a német cég két miskolci gyárban több mint 6000-en dolgoznak, a társaság a jogszabályok maradéktalan betartását és a dolgozói érdekképviselet érvényesítését kiemelten fontosnak tartja és világszerte ezek alapján működik, csakúgy mint kilenc magyarországi telephelyén. A munkavállalói érdekegyeztetésre több fórum áll a dolgozók rendelkezésére - közölte a cég, amelynek közleménye azt is megjegyzi: a munkavállalók közül jelenleg egy ember tagja a Liga szakszervezetnek.

A keddi demonstráció kapcsán az MSZP miskolci szervezete is közleményében úgy fogalmazott: a párt támogat minden olyan kezdeményezést és akciót, amely a bérből és fizetésből élők élet- és munkakörülményein igyekszik javítani. Szükség van olyan törvényekre is, amelyek a jelenleginél sokkal jobban védik a munkavállalókat - olvasható a szocialista párt közleményében.

A kormány munkája, a stabil gazdaságpolitika, az alacsony költségvetési hiány, az export fellendülése, a befektetések ösztönzése, a foglalkoztatottság növekedése együttesen eredményezték a magyar gazdaság kiskereskedelmet is magával húzó növekedését - hangsúlyozta Gondos Judit, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közigazgatási államtitkára kedden a Munkáltatók és Vállalkozók Országos Szövetsége (VOSZ) által rendezett X. Európai Kereskedelem Napja  ünnepségen.