Handó Tünde;bírói etikai kódex;

- Elfogadták az új bírói etikai kódexet

Elfogadta a bírák új, jövő év január elsejével hatályba lépő etikai kódexét hétfői győri ülésén az Országos Bírói Tanács (OBT) - jelentette be a tanácskozást követő sajtótájékoztatón a testület soros elnöke.

Nyakó Zsuzsanna szólt arról is, hogy a hosszas egyeztetés után elfogadott kódex - amelynek szövegét közzéteszik a bíróságok központi honlapján is - azért 2015 első napján lép életbe, mert addigra a Magyar Bírói Egyesületnek létre kell hoznia a témával foglalkozó etikai tanácsadó testületét, azzal pedig az OBT-nek ki kell alakítania az együttműködés kereteit. 

Hangsúlyozta: a most egyhangúlag elfogadott dokumentumot a kilenc esztendővel ezelőtt elfogadott kódex értékeit tovább építve dolgoztak ki. Az új dokumentum hét cikkben foglalja össze az elvárásokat, a függetlenség, az összeférhetetlenség, a méltóság, a gondosság, a tisztesség, a tisztelet és az együttműködés elve köré csoportosítva őket, és külön passzusban foglalkozik a vezető beosztású bírókra vonatkozó további szabályokkal.

Nyakó Zsuzsanna kiemelte, hogy a más hivatásrendek hasonló dokumentumainak ismeretében megalkotott etikai kódex hatálya a Magyarországon kinevezett bírákra terjed ki, de iránymutatással szolgál az ülnökök és az igazságügyi alkalmazottak - köztük a jövő bírái, a titkárok - számára is. 

Elmondta, hogy a dokumentum a hivatali tevékenység során és azon kívül is szabályozza az elvárható, illetve követendő magatartást, és bár nem jogszabály, de zsinórmértékül szolgál alkalmazóinak.

Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke az eseményen azt hangsúlyozta, olyan felelős szervezet a bírósági, amely mindent megtesz a számára nagyon fontos integritásának megőrzéséért, valamint azért, hogy azt láttassa is a közvéleménnyel; ennek az "elszántságnak" a kiemelkedő pontja az új etikai kódex elfogadása.
    

 

 

Nincs egyetértés az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságában arról, hogy kiknek kellene megjelenniük az Egyesült Államok által magyar állampolgárokkal szemben elrendelt beutazási tilalom ügyében. Németh Szilárd, a testület fideszes alelnöke a hétfői zárt ülés után azt mondta: továbbra is André Goodfriendet, az Egyesült Államok budapesti ügyvivőjét szeretné meghívni a bizottságba. Molnár Zsolt, a bizottság szocialista elnöke ezzel nem ért egyet, ezért az ügyvivő meghívását az alelnök intézi. Szél Bernadett (LMP) pedig továbbra is miniszterektől kérne tájékoztatást.