vár;Orbán;dolgozószoba;

- Orbán mégsem költözik a Várba?

A hírek szerint Orbán Viktor 2016-ban a budai Várba költözik, ám a BorsOnline értesülése szerint a kormányfő  jelenlegi dolgozószobáját is felújítják hamarosan. Hogy ki fogja majd használni a Parlament miniszterelnöki szárnyát, egyelőre nem tudni.

A kormány hivatalos weboldalára felkerült egy tétel, amely szerint közbeszerzési eljárás során keresik a Parlament miniszterelnöki szárnyának belsőépítészeti tervezőjét - írja a portál. Kérdezték a Miniszterelnökséget, hogy pontosan miről is van szó, illetve ez jelentheti-e azt, hogy Orbán mégsem költözik a Várba. A BorsOnline szerint azonban a válasz "kissé ködös" volt. A beszerzés céljáról annyit tudtak meg, hogy a Parlament a tervezett felújítás által érintett részének egyes termei, eredeti belsőépítészeti kialakításuknak megfelelően helyreállításra kerüljenek, független attól, hogy azt követően azok milyen módon kerülnek további hasznosításra – írta a Miniszterelnökség. A felújításra maximum nettó 15 millió 200 ezer forintot fordítanak.

Hogy pontosan mit takar az eredeti helyreállítás, arra nem érkezett választ. Így nem tudni, hogy miért van szükség a felújításra, hiszen néhány éve már volt egy hasonló közbeszerzés. Az eredeti iroda 70 négyzetméteres volt, két kijárattal, mert a harmadikat befalazták és gardróbszekrényt csináltak belőle. A BorsOnline arról is beszámol, hogy az eredeti irodához miniszterelnöki fürdőszoba is járt: Gyurcsány Ferenc a futásai után ott zuhanyozott.  Gyurcsány előtt Medgyessy Péter, Gyurcsány után pedig Bajnai Gordon ebben az irodában  dolgozott. Orbán Viktor 2010-ben úgy döntött, hogy az addigi miniszterelnöki irodából fogadószobát csinál, ő maga pedig átköltözik a néhány méterrel arrébb lévő Nándorfehérvári terembe, ami egy száznyolcvan négyzetméteres óriási irodahelyiség.

Forrás  és fotó Orbán Irodájáról: borsonline.hu

A Speciális computer tomográfot hétfőn adták át a Magyar Honvédség (MH) Egészségügyi Központjában