Forma-1;Felipe Massa;Brazil Nagydíj;

- Massa legyőzheti a Mercedeseket

Újabb brazil káoszfutamra van kilátás a hétvégén: ezt viharos idő és az újraaszfaltozott pálya, valamint a tavalyihoz képest változó gumikiosztás miatt lutri stratégia biztosíthatja. Az időjárás-előrejelzés szerint viharos napoknak nézünk elébe a 2014-es Brazil Nagydíj hétvégéjén. A meteorológusok mindkét napra záporokat, és a tegnapi 30°C-ról vasárnapra 20°C-ra zuhanó csúcshőmérsékleteket jósolnak.

Ráadásul a csapadékon kívül a gumik is megtréfálhatják a csapatokat, ugyanis a Pirelli a közepes-lágy kombinációt vitte el Interlagosba a két legkeményebb keverék helyett. A két keverék közti különbség 1,5-2 mp között alakulhat, így a kidolgozott gumitaktika nagyban meghatározhatja majd a verseny alakulását.

Azét a versenyét, amit a szakértők szerint ezúttal nem biztos, hogy a Mercedesek nyernek. Ugyanis a Williams brazil pilótája, Felipe Massa nagyon fogadkozik, és ha a hazai közönség kedvence képes hibátlan versenyt futni, akár az első williamses sikerét is megszerezheti.

Ugyanakkor változatlanul zajlik az esélylatolgatás, hogy az összetettben élen álló Lewis Hamilton 24 pontos előnye elég lesz-e csapattársa, Nico Rosberg ellen. Sokan már most odaadnák a vb-címet a brit pilótának.

„Hamilton a döntő pillanatokban egyszerűen agresszívebb. És csak így nyerhetsz bajnoki címet” – nyilatkozta Jacques Villeneuve a Sport Bildnek.

Mindenesetre Rosberg úgy érzi, még van esélye megelőzni Hamiltont, főleg akkor, ha a meteorológusok jóslata beválik.

„Az előrejelzések azt mondják, hasonló lesz az idő, mint ami mögöttem látható. Eső egész hétvégén, ez csakis jó lehet nekem, mivel növeli az esélyeimet” – jelentette ki a német versenyző.

Rosbergék az élen
A tegnap megrendezett szabadedzéseken a Mercedesek voltak a leggyorsabbak. Az igazi meglepetést azonban az okozta, hogy a Toro Rosso mindössze 17 éves holland Max Verstappen – aki jövőre teljes szezont teljesít – hatodikként zárta az első gyakorlást.
1. szabadedzés: 1. Nico Rosberg (német, Mercedes) 1:12.764 perc, 2. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:12.985, 3. Danyiil Kvjat (orosz, Toro Rosso) 1:13.723, 4. Fernando Alonso (spanyol, Ferrari) 1:13.742, 5. Felipe Massa (brazil, Williams) 1:13.811, 6. Max Verstappen (holland, Toro Rosso) 1:13.827.
2. szabadedzés:  1. Nico Rosberg (német, Mercedes) 1:12.123 perc, 2. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:12.336, 3. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 1:12.696, 4. Daniel Ricciardo (ausztrál, RedBull) 1:12.956 , 5. Valtteri Bottas (finn, Williams) 1:13.035, 6. Felipe Massa (brazil, Williams) 1:13.099



Minden tényező a világelső Novak Djokovics újabb címvédése mellett szól a holnap Londonban elrajtoló férfi tenisz ATP-világbajnokságon.