egészségügy;ÁNTSZ;NÉBIH;ételfertőzés;

- Ételfertőzés - Hazaengedték a gyerekeket

Csütörtökön új megbetegedést már nem regisztráltak Kondoroson, és délután az a tizenöt gyerek is hazatérhetett, akit ételfertőzés gyanújával vittek kórházba.

Mintegy száz gyerek és felnőtt lett rosszul a Békés megyei városban szerda délután, miután megették a közétkeztetésben felszolgált ebédet. A tünetek először az óvodában jelentkeztek, egyre többen kezdtek el hányni, estig mintegy hatvan gyereket láttak el az orvosok. Ezután a helyi általános iskolában is rosszul lett huszonöt gyerek, és néhány felnőtt is megbetegedett. Az ügyeletes orvosoknak szerda éjjel tíz nyugdíjast is el kellett látniuk, akik hasonló tüneteket produkáltak, mint a gyerekek. A nyugdíjas otthon is ugyanabból a közkonyhából kapja az ételt, mint az oktatási intézmények.

Mucsi Gyula megyei tisztifőorvos elmondta: csütörtökön új esetet nem regisztráltak, a szerdán megbetegedett páciensek nagy része másnapra már sokkal jobban lett. Széklet- és hányadékmintát vettek a betegektől, a laboreredmények - amelyek várhatóan hétfőre lesznek meg - valószínűleg megerősítik a feltevést, hogy egy szezonálisan jelen lévő vírus okozta a hirtelen nagy tömegű, gyorsan - 24-48 órán belül - lezajló megbetegedéseket. A szakemberek csütörtökön is a településen voltak, felkerestek mindenkit, aki részesült a közétkeztetésben, de szerdán nem tudták megvizsgálni. 

Mint korábban írtuk, tizenhat gyermeket vittek be szerdán a gyulai kórházba, közülük tizenötöt kellett felvenni kiszáradás veszélye miatt. A gyerekek infúziót kaptak, és másnapra sokkal jobban lettek. Csütörtökön már csak néhányukat kellett infúzióval kezelni, délutánra valamennyien elhagyhatták a kórházat.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal szakemberei mintát vettek a szerdán ebédre felszolgált becsinált levesből és grízes tésztából, a főző- és tálalókonyhák ételmintáit már a budapesti laboratóriumban vizsgálják. Az ételkészítés biztonságosságát a helyszínen felügyelik.

Ribárszki Péter (Fidesz-KDNP) polgármester elmondta, hogy a konyha jelenleg is üzemel. A hivatal nem tud mást tenni, mint várja az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálattól és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivataltól a vizsgálati eredményeket, ezeket hétfőre ígérik.

A kondorosi polgármesteri hivatal a honlapján hívta fel a lakosság figyelmét arra, hogy a fertőzés elsősorban mosatlan kézzel továbbadva vagy légúton át terjed, és leginkább rendszeres kézmosással, valamint a lakókörnyezet fertőtlenítésével lehet megakadályozni.

Átvette budapesti díszpolgári címét Lech Walesa volt lengyel államfő Tarlós István főpolgármestertől csütörtökön Budapesten - derül ki a Főpolgármesteri Hivatal honlapján közzétett tájékoztatásból.