vasárnapi nyitva tartás;Harrach Péter;Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége;Magyar Bevásárlóközpontok Szövetsége;Kereszténydemokrata Néppárt;

- Zárva tartás: Harrach nem mondott igazat

A kormány megtárgyalta és támogatja a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) javaslatát, amely a boltok vasárnapi nyitva tartását korlátozza - jelentette be Harrach Péter frakcióvezető csütörtöki sajtótájékoztatóján. Ezzel szemben az Nemzetgazdasági Minisztérium a hvg.hu kérdésére írt válaszában azt írta: „A kormány tárgyalt a KDNP javaslatáról, de döntés csak azután születhet, miután meghallgatták a boltosok és a szakszervezetek véleményét is”. Tehát a kabinet nem döntött az ügyben, ami ellentmondásban van Harrach bejelentésével.

A szabad vasárnap bevezetéséről szóló törvénytervezetet csütörtökön nyújtotta be a KDNP. A javaslat kizárólag vasárnap és a munkaszüneti napon tiltaná meg az üzletek nyitva tartását. A többi esetben - így például szombaton is - kizárólag időbeli korlátok közé szorítaná.

A főszabály szerint az üzletek reggel 6 óra és este 10 óra között lehetnek nyitva Magyarországon. Deklarált cél a dokumentum szerint, hogy a családi kisvállalkozások működését ne akadályozzák akkor, ha a tevékenységet kisebb méretű boltban (400 négyzetmétert meg nem haladó árusító területen) folytatják, és az általános zárva tartási időszakban a kereskedelmi tevékenységet a tulajdonosok, vagy segítő családtagjaik maguk gyakorolják.

Az egyedi kérelmeket - a nagy ünnepek előtti vásárlás, vagy üdülőhelyen való nyitva tartás -elbíráló bizottságra kormányrendelet adhat lehetőséget.

A törvényjavaslat lehetőséget biztosít arra is, hogy az adott naptári évben öt vasárnapon a kereskedő - saját döntése alapján - nyitva tarthassa az üzletet reggel 6 és este 10 óra között azzal, hogy a döntését köteles előzetesen a kereskedelmi hatóság felé bejelenteni.

A kivételek körét a javaslat úgy oldja meg, hogy a törvény hatályát nem terjeszti ki egyes létesítményekre, tevékenységekre (például üzemanyagtöltő-állomás, gyógyszertárak, dohányboltok), továbbá egyes tevékenységekre (például újságárus, virágárus, pék) eleve különös rendelkezéseket tartalmaz.

A pékárut és tejterméket árusító üzletek korábban is kinyithatnak, illetve vasárnap és munkaszüneti napokon is - korlátozott időben - nyitva tarthatnak. A virágboltok vasárnap és munkaszüneti napokon szintén - korlátozott időben - nyitva tarthatnak.

A nemzetközi forgalmú repülőterek, valamint az autóbusz és vasúti pályaudvarok szintén indokolt kivételek Az intézkedés 2015. március 15-től lépne hatályba, ha a parlament is jóváhagyja az elképzelést.

Érvek és ellenérvek
A Magyar Bevásárlóközpontok Szövetsége szerint elbocsátásokkal és bércsökkenésekkel járhat a vasárnapi nyitva tartás korlátozás. A zárva tartás miatt 12-14 százalékkal csökkenne a munkaidőalap, ezért 35 ezer munkavállaló feleslegessé válna. A szövetség diszkriminatívnak nevezte a korlátozást, ami alkotmányos szempontból sértené a vállalkozás,- a verseny,- a vásárlói,- és a választás szabadságát is.
A vasárnapi zárva tartás ellentétes a kormány által meghirdetett munkahely-teremtési programmal, ráadásul a piacok és egyéb vásárok nyitva tartását nem szabályozza a jelenlegi indítvány, ezzel pedig a feketegazdaság erősödne meg.
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége szerint a kis boltok képesek nagy forgalmat lebonyolítani a hét utolsó napján is, de azt már nem tudnák vállalni, hogy a vasárnapi forgalmat pénteken-szombaton bonyolítsák le.
A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete úgy véli, csökkenne a munkavállalók megterhelése és a munkáltatók be tudnák tartani a Munka törvénykönyvét.
Sáling József elnök szerint nem kell elbocsátásokkal számolni, ugyanis az ágazatban munkaerőhiány van, amit a hat napos munkahéttel meg lehetne oldani.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter nem tartja bölcs dolognak a korlátozást, miután minden ötödik ember vasárnap vásárol.
A Munkástanácsok Országos Szövetsége és a Nagycsaládosok Országos Egyesülete támogatja a KDNP javaslatát.

A Békemenet szervezői leszavazták a Békemenet szervezőit, így mégsem lesz Békemenet, közölték a Békemenet szervezői az ATV-vel.