Szeged;Garancsi István;új stadion;

- Új stadiont álmodott az egyház Szegedre

A sportcélra fordítható társaságiadó-kedvezményekből építene stadiont a szeged-csanádi egyházmegye. A Videoton FC tulajdonosa, Orbán Viktor bizalmasa is tagja az egyházmegye gazdasági tanácsának, és mivel Garancsi István újonnan vásárolt cége volt az FTC-stadion kivitelezője is, a Market Zrt. fel is építhetné Szegeden az új stadiont – még ha NB1-es csapata jelenleg nincs is a városnak - írja a HVG.hu. Az építkezés egy éves késéssel, de még az idén elkezdődhet, igaz nem az eredetileg tervezett önkormányzati SZEOL pályán. 

A Botka László szocialista polgármester által vezetett város már ki írta ugyan az egyházmegyére szabott pályázatot, de az végül más helyszínt keresett, ahol más sportágak érdekeit nem kell figyelembe vennie: egy történetesen – nagyobb részben – saját tulajdonában levő területet. Az egyházi stadion építését időközben kiemelt beruházássá nyilvánították, így gyakorlatilag szinte minden adminisztratív akadály elhárult a munka megkezdése elől: a novemberi közgyűlésen már csak a város rendezési tervének módosítását kell megszavaznia az időközben baloldali többségűvé váló képviselő-testületnek.

Mint a portál megtudta, a baloldali többség nem száll szembe a stadion megépítésével: Botka László szerint a városnak egy fillérjébe sem kerül a stadion, így nincs is miért gátolni a majd 2,5 milliárdos beruházást.

Kiss-Rigó László, Szeged-Csanád megyéspüspöke nem érti, miért vált ki időről időre megrökönyödést, ha az egyházmegye futballklubot működtet, és annak reményében, hogy a Szeged 2011 felkerülhet az NB1-be, stadiont is épít. A püspök szerint a futball az ifjúság nevelésének, a közösség építésének nagyon jó eszköze, a sportnak kitüntetett szerepe van a személyiség alakításában is. Az nem tudni,mennyibe kerültek a tervek, amelyeket az új helyszín miatt módosítani is kellett, ahogy azt sem, mekkora lehet a beruházás végösszege, s milyen cég építi fel a szegedi stadiont.

Több ponton módosíthatja a fővárosi önkormányzat szervezeti és működési szabályzatát (szmsz) a Fővárosi Közgyűlés a pénteki alakuló ülésen, amelyen részt vesz Orbán Viktor kormányfő is. A Tarlós István főpolgármester által jegyzett, az önkormányzat honlapján közzétett előterjesztés szerint több, a választási törvényből eredő módosítást vezetnek át a szabályzaton, például a közgyűlés összetételére vonatkozóan, miszerint a testület tagjai a főpolgármester, a 23 fővárosi kerületi polgármester és a fővárosi kompenzációs listáról mandátumot szerző 9 képviselő.