hulladék;Katalónia;Generalitat;tartományi kormányzat;Joana Ortega;

FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES

- Elmaradhat a katalán konzultáció

A katalán tartományi kormányzat, a Generalitat helyettes vezetője, Joana Ortega tegnap egy interjúban első alkalommal ismerte el, nem tudja "száz százalékra" megerősíteni, hogy vasárnap, november 9-én kinyitják a szavazóhelyiségeket és felállítják az urnákat.

Artur Mas katalán kormányfő és a helyi vezetés azon dolgozik, hogy sor kerüljön a törvénytelennek nyilvánított népszavazás helyett beígért, nem kötelező erejű konzultációra.

Ortega az El Punt Avui című lapnak nyilatkozva bírálta a néppárti madridi kormányt, amely"kigúnyolja, lesajnálja a tervezett katalán szavazást, s próbálja megfélemlíteni a katalánokat. Szerinte a katalánok semmiféle törvényt nem sértenek azzal, ha véleményt nyilvánítanak.

Többezres tömeg tiltakozott vasárnap Burkina Faso fővárosában, Ouagadougouban a katonai hatalomátvétel ellen. A fegyveres erők szétverték a tüntetést, az állami tévé beszüntette adását, amikor a székház környékén lövöldözés hallatszott.