tüntetés;netadó;Rogán;

- Rogán: Nem ultrák, hanem politikai aktivisták dúltak a székházban

A nemzetbiztonsági bizottság keddi ülésén a pártok is megismerhetik, hogy kik azok, akiket a rendőrség őrizetbe vett: ők nem futballhuligánok, hanem politikai aktivisták. Ezt Rogán Antal közölte a vasárnapi internetadó elleni demonstrációval kapcsolatban. 

A politikus a Hír Tv Magyarország élőben című műsorában kijelentette:"Az MSZP teljesen egyértelműen olyan embereken keresztül szerveztette meg ezt a tüntetést, akik kötődnek hozzájuk". Arra a felvetésre, hogy a demonstráció főszervezője, Gulyás Balázs által indított internetes oldalon az jelent meg, hogy provokátorok térítették el a tömeg egy részét, az erőszakos cselekmények pedig a Fidesznek kedveznek, Rogán Antal azt mondta: "ezek azok a politikai aktivisták, akikkel ők dolgoztak együtt az elmúlt években".

Hozzátette: "velük szerveztettek már a HaHában (Hallgatói Hálózat) a hallgatókkal különféle akciókat, ez már előfordult egyszer a Fidesz székházánál, ők ugráltak a köztársasági elnök hivatalánál, a Sándor-palotánál, ugyanazokat az embereket látjuk, és ezeknek a politikai kötődéseik teljesen egyértelműek".