fotókiállítás;

- Meztelenek és egyéb képek

A Fotóhónap2014 fesztivál debreceni nyitórendezvényeként Máthé András fotóművész különleges kiállítását tekinthetik meg az érdeklődők szerdától a debreceni Kölcsey Központban.

A Meztelenek és egyéb képek című tárlat egyik felében fiatal és idősödő női aktokat mutat be a szerző, másik felében pedig penészedő, rothadó háztartási hulladékokról készült művészi képeket.

"A kiállítás együtt mutat be szép és csúnya testeket, vonzó és taszító témákat" - vallott a tárlatról az alkotó, Máthé András.

A Debreceni Fotóklub 60 éves vezetőjét köszönti ez a kiállítás - mondta a szerdai megnyitón Szentei Tamás, a polgármesteri hivatal kulturális osztályának vezetője, aki emlékeztetett arra, hogy Máthé András 1993-ban, a fotóművészek közül elsőként kapta meg a Debrecen kultúrájáért díjat.

Szamódy Zsolt, a Magyar Fotóművészek Szövetségének elnöke felidézte, hogy szövetségük ez év őszén tizedik alkalommal rendezi meg a Fotóhónap2014 fesztivált, amelynek sorában országszerte 61 fotókiállításon csaknem kétszáz alkotó mutatkozik be.

Szavai szerint a fotóhónap jelentős helyszíne lett Debrecen, ahol Máthé András képeit november 16-ig tekinthetik meg az érdeklődők, de a helyi fotóklub további két programmal - egy kiállítással és a debreceni fotográfia értékeiről rendezett beszélgetéssel - is hozzájárul a rendezvénysorozat sikeréhez.

Elhunyt Bretus Mária táncművész, a Pécs Balett alapító tagja, a Magyar Táncművészeti Főiskola tanára - közölte a társulat és a főiskola szerdán az MTI-vel.