devizahitelek;Raiffeisen-csoport;

Fotó: Thinkstock

- A Raiffeisen-csoport két pert is elveszített

A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla szerdán kihirdetett jogerős határozatában jóváhagyta a Fővárosi Törvényszék szeptember 10-én, a Raiffeisen Bank és a Raiffeisen Lízing Zrt. ügyében hozott elsőfokú ítéleteit, amelyekben elutasította a pénzügyi intézmények magyar állam elleni, devizahitelekkel kapcsolatos kereseteit, és arra kötelezte őket, hogy fizessenek meg egyenként 635 ezer forint másodfokú perköltséget az alperesnek.

A Fővárosi Ítélőtábla egyik pénzügyi intézmény esetében sem találta megalapozottnak az alkotmánybírósági eljárásra, illetve az Európai Bíróság előtti előzetes döntéshozatali eljárásra és a másodfokú tárgyalás felfüggesztésére irányuló indítványt, ezért elutasította azokat. 

A bíró a Raiffeisen Bank keresetére vonatkozó határozat szóbeli indoklásában kifejtette, hogy a fellebbezés érdemben is alaptalan, az elsőfokú bíróság a döntéshez szükséges tényállást helyesen bírálta el, helyes jogi álláspontot képviselt. Annyiban alapos volt a fellebbezés, hogy az elsőfokú bíróság indoklása hiányos volt, amit az ítélőtábla pótolt, ez azonban nem olyan eljárási szabálysértés, aminek érdemi hatása lenne. 

Egyetértett az ítélőtábla az elsőfokú bírósággal abban, hogy elsőként a szerződéses feltételek átláthatósága, egyértelmű és érthető megfogalmazása vizsgálandó. Ezzel kapcsolatban a bíró kifejtette, hogy az egyoldalú szerződésmódosításra vonatkozó kikötés akkor felel meg a törvényben foglalt elveknek, ha szerződéskötéskor felmérhető a módosítások hatása, bekövetkeztük után pedig ellenőrizhető annak indokoltsága, arányossága és mértéke.

A bank szerződéses feltételei azonban a megfelelő és szükséges korlátok nélkül biztosították az egyoldalú szerződésmódosítás lehetőségét, ezért helyesen minősítette azokat az elsőfokú bíróság tisztességtelennek. Az elsőfokú bíróság megalapozottan mellőzte a további bizonyítást, a szakértő kirendelését is a másodfokú határozat szerint. 

A Raiffeisen Lízing Zrt. esetében a másodfokú határozat szóbeli indoklása szerint az elsőfokú bíróság a szerződéses kikötések elbírálása során ugyancsak helyesen állapította meg a tényállást és helyes jogi álláspontot elfoglalva hozta meg az elutasító döntést, ezért a Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú ítéletet az indoklás kiegészítésével helybenhagyta. 

A bíróság szóbeli indoklásában egyebek mellett ismertette: részben alaposnak ítéli a felperes fellebbezését, mert a pénzügyi intézmény kizárólag a devizaalapú szerződéseket tette a per tárgyává, keresetének nem képezték tárgyát a devizaszerződések, ezért azzal kapcsolatban az elsőfokú bíróság szükségtelenül fejtette ki álláspontját. 

Jelen perben nem hozható a részleges érvénytelenségre vonatkozó döntés; a bíróságnak a törvény alapján kétféle döntése lehet: elutasíthatja vagy tisztességesnek, így érvényesnek ítélheti a szerződési feltételeket. Az ítélőtábla álláspontja szerint bármelyik elv sérelme megállapítható, a többi érvényesülése irreleváns - fejtette ki a bíró, aki utalt arra is, hogy más tanács vagy bíróság döntése nem kötötte a Fővárosi Ítélőtáblát.

Az Erste Bank Hungary Zrt. magyar állam ellen indított devizahiteles perében másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla szerdán kihirdetett határozatában két hiteltermék kivételével - amelyekre nem vonatkozik a jogszabály - helyben hagyta a Fővárosi Törvényszék elsőfokú ítéletét, amely szerint nem feleltek meg a tisztességesség kritériumainak a pénzintézet által rögzített általános szerződési feltételek (ászf).