Real Madrid;Manchester City;Arsenal;Anderlecht;labdarúgó Bajnokok Ligája;Luis Suarez;

Ronaldót ellenséges légkör fogadhatja Liverpoolban, ám ő imádja az ilyen hangulatot FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/GONZALO ARROYO

- Ronaldót ne zrikálják!

A Manchester City moszkvai 2-2-es döntetlenjével vette kezdetét a labdarúgó Bajnokok Ligája (a tegnapi többi meccs lapzárta után ért véget), de hiába lép ma pályára az Arsenal az Anderlecht otthonában, az angol sikerszéria aligha folytatódik: a Liverpool vendége a kirobbanó formában lévő Real Madrid lesz.

Moszkvában vette kezdetét a BL 3. köre, mindjárt egy izgalmas meccsel: a vendég Manchester City – azok után, hogy a hétvégén Sergio Agüero négyesével verte a Tottenhamet – 2-2-t ért, úgy, hogy az argentin támadó ezúttal is elemében volt, már a szünetig góllal és asziszttal jelentkezett.

Ám a hazaiak nem adták fel, és a 86. percben sikerült is kiegyenlíteniük Natcho büntetőjével. Az angol sztárklub így nehéz helyzetbe került a továbbjutásért vívott harcban. Hogy a másik angol együttes, a Chelsea is tartotta-e kirobbanó formáját (veretlenül vezeti a Premier League-t), amint a torna eddigi meglepetéscsapatát, a Maribort fogadta, lapzártánkig nem derült ki: a többi találkozó első kiadásunk zárta után ért véget.

Mindenesetre sanszos, hogy az angol együttesek felemás hetet zárnak, tekintettel egyfelől arra, hogy az Arsenalnak eddig sem otthon, sem a nemzetközi porondon nem igazán megy, másfelől arra, hogy a Liverpool ma Európa legkiválóbb csapatainak egyikét, a címvédő Real Madridot látja vendégül.

Mégpedig úgy, hogy amíg saját gólfelelőséről, az olasz Balotelliről még véletlenül sem Szuper Mario jut az ember eszébe, addig Cristiano Ronaldo, meglehet, élete formájában futballozik – pedig általában igen jó teljesítményt szokott nyújtani. Na, de amit mostanában művel...

„Ha a liverpooli szurkolók arra készülnek, hogy Ronaldót szidni, gúnyolni fogják, előre szólok: csak vesztegetik az idejüket. Van ő annyira profi, hogy az ilyen fogadtatástól csak még veszedelmesebbé válik” – nyilatkozta klasszisáról a királyi gárda vezetőedzője, Carlo Ancelotti.

A portugál, mint ismert, a Pool nagy riválisánál, a Manchester Unitednél játszott korábban, így szívélyes vendéglátásra aligha számíthat, ráadásul a drukkerek várhatóan már csak azért is mindent megtesznek, hogy kizökkentsék a támadót, mert a vörösök ellen nem nagyon ment eddig neki a játék – kilenc meccsen két gól.

Most viszont ripityára zúzó formát fut, a klub- és válogatottbeli kötelezettségei alatt utóbbi 13 partiján 20-szor volt eredményes. A mai világban majd’ kétgólos átlag: elképesztő! „Ő nem lesz attól különösen motivált, hogy a Liverpoollal játszunk. Ronaldo mindig szupermotivált” – állította róla az olasz szaktekintély. S hogy egy kicsit ráijesszen a vetélytársra, hozzátette: „És ellenséges környezetben még inkább az!”

Balotellit is nyilván széteveti a vágy, hogy gólt szerezzen, de ez csak nem jön neki össze. A Ludogorec elleni BL-meccsen jegyzett találatán kívül adós a jó teljesítménnyel, noha a Barcelonához igazolt Luis Suárez pótlása végett szerződtette Brendan Rodgers.

A menedzsernek azonban immár azt javasolják a klub korábbi nagyjai, például Jamie Carragher, hogy álljon fel csapata inkább csatár nélkül,futballozzon Sterling legelöl… Steven Gerrard inkább önmagáról árult el (nyílt) titkokat: „Igen, pályafutásom során több ajánlatot is kaptam a Real Madridtól.

Hogy visszautasítottam a világ egyik legnagyobb egyesületét, nyilván sajnálom. De még jobban sajnáltam volna elhagyni a szerettemet: a Liverpoollt” – szögezte le a kapitány, aki az esélyekről annyit mondott: „Ismerjük és elismerjük őket, ám képesek vagyunk nyerni”.

Akárhogy is lesz, az már önmagában nagy szám: két olyan klub küzd ma Angliában, amely összesen 15 BEK/BL-diadalt jegyez…Az Arsenal nyolc bajnokin két győzelmet számlál, a BL-ben két meccsen egyet, szóval ezúttal márciusig se kellett várni ahhoz, hogy kiderüljön: az ágyúsok az idén is maradnak csúzlisok. Arséne Wenger menedzser az okokat elsősorban a sok kapott gólban látja.

„Egy éve 17 meccsen maradt érintetlen a kapunk, a jelenlegi idény keményebb számunkra. Hogy miért? Több magyarázat van erre, például hamar kellett a vb után tétmeccseket vívnunk, ráadásul rengeteg a sérült” – kereste a kifogásokat a francia.

Az A csoportra egyvégtében érdemes figyelni, mivel két kör után mind a négy együttesnek 3-3 pontja van. A legutóbb döntős Atlético van talán a legkedvezőbb helyzetben, hiszen a Malmőt fogadja, míg a Juventus, amely első pontjait hullajtotta el a hétvégén a Serie A-ban, az Olympiakosz vendége lesz, márpedig Michel csapata a spanyolokat is elkapta otthon.

A C jelű négyesben a kulcs a Benfica szereplése lesz: ha ma nem nyer a kis hercegségben (Monaco), akkor nagyon nagy bajba kerül.

Bajnokok Ligája

Csoportkör, 3. forduló
Kedd
A találkozóknak lapzártánk után lett vége.

E csoport
CSZKA Moszkva–Manchester City 2-2
AS Roma–Bayern München
Az állás: 1. Bayern 6 pont, 2. AS Roma 4, 3. Manchester City 1, 4. CSZKA Moszkva 0.

F csoport
APOEL–Paris Saint-Germain
Barcelona–Ajax Amsterdam
Az állás: 1. PSG 4, 2. Barcelona 3, 3. Ajax 2, 4. APOEL 1.

G csoport
Schalke 04–Sporting
Chelsea–Maribor
Az állás: 1. Chelsea 4, 2. Schalke és Maribor 2 (2-2), 4. Sporting 1.

H csoport
BATE Boriszov–Sahtar Donyeck
Porto–Athletic Bilbao
Az állás: 1. Porto 4, 2. BATE 3, 3. Sahtar 2, 4. Athletic 1.

Szerda
A csoport
Atlético–Malmö
Olympiakosz–Juventus (Tv: DigiSport2)
Az állás: 1. Juventus 3 (2-1), 2. Atlético 3 (3-3), 3. Malmö 3 (2-2), 4. Olympiakosz 3.

B csoport
Ludogorets–Basel
Liverpool­—Real Madrid (Tv: DigiSport1)
Az állás: 1. Real Madrid 6, 2. Liverpool 3 (2-2), 3. Basel 3 (2-5), 4. Ludogorets 0.

C csoport
Bayer Leverkusen–Zenit
Monaco–Benfica
Az állás: 1. Zenit 4 (2-0), 2. Monaco 4 (1-0), 3. Leverkusen 3, 4. Benfica 0.

D csoport
Anderlecht–Arsenal
Galatasaray–Dortmund
Az állás: 1. Dortmund 6, 2. Arsenal 3 (4-3), 3. Galatasaray 1 (2-5), 4. Anderlecht 1 (1-4).

A kinézet talán nem, de az eredményei félelmetesek Gennady Golovkinnak. A WBA és IBO jelenlegi középsúlyú ökölvívó világbajnoka 31 mérkőzést vívót meg veretlenül, ráadásul abból 28-at kiütéssel. Legutóbb több mint hát éve(!) fordult elő, hogy valaki – az algériai Amar Amari – hallhatta a végső gongszót.