kormányfő;albán;Belgrád;

- Elhalasztják az albán kormányfő belgrádi látogatását

Tiltakozott a tiranai külügyminisztérium Belgrádnál amiatt, hogy a szombati Partizan-Crvena Zvezda belgrádi örökrangadón a szurkolók egy csoportja albán zászlót égetett. Felszólították a szerb politikusokat arra, határolódjanak el ezektől a cselekményektől, amelyek „ártanak a Balkán jövőjének és stabilitásának”.

A fényképfelvételek tanúsága szerint a Zvezda drukkerei gyújtották fel a szkipetár lobogót. Az esemény még jobban beárnyékolja Edi Rama albán kormányfő Belgrádba tervezett látogatását. A vizitet eredetileg szerdára tervezték, ám a feszült helyzet miatt Rama és Aleksandar Vucic szerb kormányfő vasárnap abban állapodtak meg, hogy november 10-re halasztják a megbeszéléseket. 68 év után első ízben látogatna albán vezető a szerb fővárosba.

Múlt szerdán félbeszakadt a Szerbia-Albánia Eb mérkőzés, miután egy nagy Albániát szállító drónt irányítottak a stadion fölé: Ezután kaotikus jelenetek játszódtak le a pályán. Rama és Vucic egyetértettek abban, hogy az eset „igen szerencsétlen” volt. Abban nem jutottak dűlőre,mi váltotta ki a káoszt. De hangsúlyozták, hozzá kívánnak járulni a Balkán stabilitásához. Rama múlt pénteken azt közölte, az incidens ellenére elutazna Belgrádba, Az elmúlt napokban Szerbia-szerte albán pékségeket támadtak meg a feldühödött szerbek.

Egy felmérés szerint a koszovóiak 61 százaléka úgy véli, Atifete Jahjaga elnökasszonynak nem kellene Szerbiába látogatnia. Pristinai médiumok azt közölték, az Európai Bizottság arra kérte az államfőt, vegyen részt egy belgrádi rendezvényen. A hírt meg is erősítették a koszovói elnöki hivatal részéről, de arra nem adtak választ, el is megy-e Szerbiába Jahjaga. A felmérés szerint 35 százalék nyilatkozott úgy, hogy az elnöknek el kellene látogatnia Belgrádba.

A Gorilla korrupciós botrány révén megismert Penta befektetési csoport médiavállalkozásokban való érdekeltségétől hangos a sajtó. A kétes hírű csoport az Új Szó és a Sme napilapok kiadójának, a Petit Pressnek a felét is megszerezte – emlékeztet a bumm.sk hírportálja. A csoport pár hete már felvásárolta a Trend, valamint a Plus 7 dní és a Plus jeden deň lapok kiadóit is.