Hajdú;NVI;

- Az NVI-nél egy ideig nem Hajdu nyert

Hiába nyerte el a XV. kerületben a polgármesteri posztot a DK-s Hajdu László, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) honlapján tegnap néhány óriáig mégis a Fidesz jelöltjének, Pintér Gábornak a neve volt feltüntetve polgármesterként. A hvg.hu szúrta ki a valasztas.hu egyéb furcsaságait is, így azt, hogy a kerületben mindössze 973 választópolgár volt jogosult szavazni október 12-én, és ezek közül mindössze 410-en mentek el választani. Mindez azért is volt furcsa, mert a vesztes Fidesz megóvta Hajdu győzelmét, azon a címen, hogy a jelölt megtévesztette támogatóival kapcsolatban a választókat, és a helyi választási bizottság - az ellenzéki szövetség delegáltjával együtt - helyt adott a panasznak.

Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke szerint "tévedés" történt, mivel a XV. kerületi helyi választási bizottság korábban úgy döntött, hogy az eredményt megsemmisíti és új választást ír ki, ezért "nullázta le" a számokat a választási rendszerben a helyi választási iroda (hvi) egyik munkatársa. Az adatok nullázásánál azonban hiba történt, mert a hvi munkatársa egy szavazókör eredményeit elfelejtette törölni, így fordult meg a rendszerben látszólag az eredmény. Pálffy elmondta, miután erről jelzést kaptak, felszólították a hvi munkatársát a javításra, ami rövid idő alatt meg is történt. Jelezte: az NVI "központilag" nem írhatja át az adatokat, erre a hvi-knek van jogosultsága.

Példátlannak, lefegyverzőnek, "már-már a politikai sci-fi világába tartozó" fantasztikus győzelemnek nevezte a Fidesz-KDNP önkormányzati választási sikerét Orbán Viktor az önkormányzati választásokat értékelő rendezvényen.