romák;vonulás;méltóság;

 Forrás: Facebook

- A romák méltóságáért vonultak

Másodszorra tartották meg tegnap a Roma Büszkeség Napját Budapesten, az Ide tartozunk! roma közösségi hálózat és a Mozaik egyesület szervezésében. 

A magyarországi roma kultúra elismerését, az emberi méltóság, az egyenlő bánásmód melletti kiállást hirdető felvonulás a Kiskörúttól a Király utcáig tartott; a rendezvény része egy nemzetközi - Európa 15 országában megvalósuló - megmozdulásnak. Az idei Roma Pride, mint a szervezők felhívták a figyelmet, arra a méltatlan helyzetre is reagálni kívánt, hogy a csehországi Lety településen az egykori cigány koncentrációs tábor helyén ma - európai uniós forrásokkal megtámogatva - disznófarm működik.

A résztvevők megerősítették azt az augusztus 2-án - a Roma Holokauszt emléknapján - indított kezdeményezést is, amelynek célja, hogy a roma történelem és a porrajmos (a roma holokauszt) méltó helyet kapjon a hazai közoktatásban, és egyáltalán bekerüljön a Nemzeti Alaptantervbe. A megmozduláson felszólalt Benjamin Abtan, az EGAM (European Grassroots Antiracist Movement, az az az Európai Antirasszista Mozgalom) elnöke, egyben a Roma Pride mozgalom európai főszervezője, Berki Judit, Nógrád megyei szociálpolitikus, Káló Norbert, Borsod megyei szociális munkás, valamint főszervezőként Setét Jenő, polgárjogi aktivista.

Példátlannak, lefegyverzőnek, "már-már a politikai sci-fi világába tartozó" fantasztikus győzelemnek nevezte a Fidesz-KDNP önkormányzati választási sikerét Orbán Viktor az önkormányzati választásokat értékelő rendezvényen.