Budapest;Irán;Teherán;luxusvonat;

MTI Fotó: Máthé Zoltán

- Először vonatozhat Teheránba két millióért

Először indul luxusvonat Budapestről Teheránba, a Golden Eagle Danube Express a Nyugati pályaudvarról 70 utassal vágott neki szerdán délelőtt a mintegy 7000 kilométeres, 13 napig tartó útnak Iránig; a több mint 2 millió forintos jegyár ellenére minden jegy elkelt az első útra.

luxusvonat indulása előtt a pályaudvaron tartott sajtótájékoztatón Zaránd György, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója, a MÁV Nosztalgia Kft. ügyvezetője elmondta: hármas együttműködéssel jött létre a rendkívüli vonatút: a Golden Eagle angol utazási iroda, az angol Danube Expressz és a MÁV Nosztalgia Kft. dolgoztak együtt, hogy megvalósulhasson. Az utazásszervezést és a jegyértékesítést a brit utazási iroda végezte, a jegyek 10-15 ezer dollárba - nagyjából 2,4 millió forintba - kerültek, az első útra minden jegy elkelt.

A 13 veterán kocsiból álló szerelvény Románián, Bulgárián át érkezik meg Törökországba, ahol teherkompra teszik, majd a rakodással együtt 6-8 órás komputat követően az ázsiai oldalon Izmit városból indul tovább Teheránba.

A 30 fős magyar személyzet - köztük 4 szakács, 6 pincér, 11 utaskísérő - gondoskodik a többségében ausztrál, angol, amerikai és német vendég kényelméről, és a magyar vasúttársaság biztosítja a muzeális értékű járműveket is - ismertette Zaránd György. A luxusszerelvények közül kiemelte az Albert Flóriánról elnevezett étkezőkocsit, amelyet idén újítottak és szereltek fel a legmodernebb konyhatechnikai eszközökkel. 

Közölte: 2015-ben 4 hasonló luxusutat terveznek, amely balkáni útvonalakkal fog kiegészülni, Bosznia-Hercegovina, Szlovénia, Horvátország, Szerbia, Macedónia, Görögország, Bulgária országait érintve.

Tim Littler, ötletgazda, a Golden Eagle utazási iroda alapító-tulajdonosa arról beszélt, hogy a projekt szervezése évekkel ezelőtt kezdődött, a társaság 25 éve üzemeltetluxusvonatokat egyebek között a transzszibériai vasútvonalon.

Ali Shirzadian Yazd, a budapesti Iráni Nagykövetség első titkára szerint a vonattal utazó turistacsoportnak különleges élményben lesz része, ők lesznek az elsők, akik vonattal juthatnak el Iránba. A közel kéthetes úton a vonat olyan országokon halad keresztül, amelyek egyenként is csodálatos látnivalókkal rendelkeznek - tette hozzá.

Szendrey András, vonatmenedzser ismertette: a vonatnak extrém körülmények között kell megtennie az utat, nagy magaslatokon át, éjszaka mínuszokban, nappal pedig 40 fokos melegben, a világutazás ezért számos műszaki kihívást jelent, különösen, hogy egyes eszközök között előfordul a 60 év korkülönbség. "Műszaki csoda" - fogalmazott, hozzátéve, hogy az iráni kollégáik értetlenül álltak a több mázsa tüzelő előtt, amit a régi szén és fatüzelésű kocsikhoz kellett.

Beke Marcella, vonatmenedzser elmondta, hogy a vendégekkel a helyi ételkülönlegességeket is megismertetik, mivel a szakácsok az oda-visszaútra szóló menüsort úgy állították össze, hogy az ételekhez helyben beszerzett alapanyagokat is felhasználnak majd. 

A sajtótájékoztatón kiosztott program szerint a luxusvonatot Budapesttől Lajosmizséig gőzmozdony húzza, Lajosmizsén csikósok állítják meg.  Az utasok nem töltik valamennyi éjszakát a vonaton, Isztambulban például egy patinás szállodában, Izmitben pedig barlanghotelban szállnak meg.

Az odaút végén, az iráni oldalon, ahová az éjszakai órákban érkezik a vonat, alkoholt már nem szolgálnak fel. A vendégek számos különleges programon vehetnek részt, megismerkednek Irán kulturális, építészeti, és vallási nevezetességeivel. 

A vonat maximális sebessége óránként 120 kilométer. A visszaút több mint 2000 kilométerrel hosszabb, 9500 kilométer; 5800 kilométert Iránban, 12 órát a sivatagon keresztül tesz meg a szerelvény. A vonat november 9-én érkezik vissza Budapestre.

Nagyjából 350 ezerre becsülhető a Magyarországról kivándoroltak száma egy 2013 eleji adatfelvételen alapuló mérés szerint, amelyet most ismertettek a Központi Statisztikai Hivatalban (KSH).