élelmiszeráfa-csökkentés;

Korábbi felvétel. Fotó: Népszava

- Leszavazták az élelmiszeráfa-csökkentést

Az MSZP magyarázatot vár arra, miért nem támogatta a kormánytöbbség az alapvető élelmiszerek áfakulcsának csökkentéséről szóló szocialista javaslat parlamenti napirendre vételét. Az ellenzéki párt a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) elnöke lemondásának valódi okait is firtatja.

Harangozó Gábor, az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának szocialista alelnöke kedden Budapesten sajtótájékoztatón azt mondta, a testület hétfői ülésén nyilvánvalóvá vált, hogy az alapvető élelmiszerek áfacsökkentésével egyetért Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára, a kormánypárti és az ellenzéki képviselők is.

Ennek ellenére a plenáris ülésen leszavazták a szocialisták javaslatának napirendre vételét - tette hozzá. Harangozó Gábor szerint az áfakulcs mérséklése a családok terheinek csökkentésével valódi "rezsicsökkentést" jelentene, illetve hozzájárulna a feketegazdaság és a feketefoglalkoztatás visszaszorulásához.

Gőgös Zoltán, az MSZP elnökhelyettese az MVH elnökének lemondásáról szólva felhívta a figyelmet arra, hogy a közelmúltban távozott a hivatal két elnökhelyettese és számos munkatársa is. Mint mondta, nem védve a Fideszhez közel álló vezetőket, de úgy gondolja, hogy óriási zavart okozhat, ha az uniós költségvetési ciklus indulásakor távozik három felsővezető is.    

A politikus szerint ha nem tud a szaktárca valós magyarázatot adni a távozásukra, akkor csak azt tudják feltételezni, hogy a minisztérium szándékosan késleltette a zöldség-gyümölcs kivonási támogatásról szóló rendelet megjelenését, hogy arra hivatkozva kirúghassa a vezetőket. Elfogadhatatlannak tartja, hogy fideszes belső viták miatt négymilliárd forinttól esnek el a magyar termelők. Gőgős Zoltán azt mondta, a hírek szerint a vezetőknek azért kellett menniük, mert "Nyerges-Simicska emberei" voltak.

Kérdésre válaszolva beszélt arról, hogy szerdán tárgyalja az MSZP országos etikai és fegyelmi ügyek tanácsa Szanyi Tibor európai parlamenti (EP-) képviselő ügyét, aki Brüsszelben látta vendégül a gój motorosokat. Úgy fogalmazott, hogy ha valaki hibázik, attól még nem kell a fejét venni. Gőgös Zoltán azt mondta, nem akarja a döntést megelőlegezni, de szerinte egy figyelmeztetés kijár az EP-képviselőnek. Ugyanakkor a mandátumával a képviselő maga rendelkezik - jegyezte meg.

Műszaki hiba miatt 20-30 perces késésekre kell számítani a Budapest-Győr-Hegyeshalom vasútvonalon kedd délután - közölte a Mávinform sajtóügyeletese az MTI-vel.