csecsemő;idősotthon;Enying;

Illusztráció. Fotó: Thinkstock

- Csecsemőt hagytak egy idősotthon bejáratánál

A Fejér Megyei Hírlap értesülése szerint vasárnap reggel egy nő egy enyingi idősotthon bejáratánál hagyta éjszaka született gyermekét. A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden megerősítette a hírt.

A lap keddi számában arról írt, hogy a csecsemőt betakarva, egy kis kosárban tették a bejárat elé.
Kiss Z. Edward rendőrségi szóvivő elmondta, hogy az idősotthon egyik dolgozója értesítette őket az elhagyott kisdedről, aki élt, de nehezen lélegzett. Az otthonban szakszerű ellátásban részesült, utána vitték kórházba.
A szóvivő közölte, hogy egy térfigyelő kamera alapján beazonosítottak egy autót és annak tulajdonosát. Az anya elismerte, hogy a kocsi hátsó ülésén szülte meg a kislányt.

A szóvivő tájékoztatása szerint a székesfehérvári rendőrkapitányság vizsgálati osztálya ismeretlen tettes ellen folytat büntetőeljárást kiskorú veszélyeztetése bűntett megalapozott gyanúja miatt, amelyet a törvény 1-től 5 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethet.

Megjegyezte, hogy az anya is kórházban van, állapota miatt még nem hallgatták ki gyanúsítottként.
Az MTI úgy tudja, hogy a kislány jól van, az anyuka pedig megváltoztatta korábbi álláspontját és szeretné megtartani gyermekét.

Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció alelnöke jellemtelenségéről tett tanúbizonyságot, amikor egy lefogott és ezért védtelenné vált férfit lágyékon rúgott. Molnár Csaba ez után még hazudott is az esetről, személyemről pedig becsületsértő módon nyilatkozott. Amennyiben a rendőrségi vallomásában is úgy mondta el a történteket, ahogy a sajtóban, megítélésem szerint még hamis tanúvallomást is tett. A rágalmazó kijelentése miatt Molnár Csabát feljelentem, és egyúttal felszólítom, hogy tegye közzé a tanúvallomását, illetve tegyék közzé azokat a fényképeket és videókat, melyeket a konfliktus helyszínén készítetek. Egy fehér karkötős hölgy videót készített a lökdösődésről - írja közleményében Ábel Attila, a Fidesz csepeli elnöke.