Iszlám Állam;szlovákok;

- Szlovákok az Iszlám Államban?

A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) szerint közvetlen veszélyt is jelent Szlovákiára nézve is, hogy az ország állampolgárai is harcolnak a dzsihadisták soraiban – írta a parameter.sk a TASR hírügynökségre hivatkozva. A nacionalista politikai erő szerint a kormánynak mindent meg kellene tennie annak érdekében, hogy tisztázza a helyzetet.

„A kormányfő feladata az lenne, hogy intenzíven együttműködjön a NATO tagországaival és az Európai Unió egyéb tagállamaival, mivel az Iszlám Állam tagjai közt szerepel több európai polgár neve is” – figyelmeztetett Andrej Danko, az SNS elnöke.

Kizárta a konzervatívokkal a választási együttműködést Nigel Farage. Az euroszkeptikus UKIP elnöke arra reagált, hogy a toryk egyre több képviselője állt elő azzal: szövetségre kellene lépnie egymással a két pártnak a 2015-ös parlamenti választást megelőzően. Farage egy gyűlésen kijelentette, hogy pártja „mindenkit megszólít a kampányban”.