Műsormagazin;önkormányzati választás;Földesi Norbert;dr. Kriza Ákos;

- Kérdések Kriza Ákos polgármesterhez

A mai Észak-Magyarország hasábjain megjelent egy interjú Dávid Enikővel, a Kazinczy iskola lemondott igazgatójával, a Fazekas iskola frissen kinevezett igazgatóhelyettesével. Amellett, hogy az interjú számos helyen megerősíti, hogy a néhány napja egy blogra hivatkozva napvilágot látott információk javarészt igaznak bizonyulnak Dávid Enikő kinevezésével és megbuktatásával kapcsolatban, az interjúban az igazgatóhelyettes asszony két különös mondatot is mond - írja közleményében Földes Norbert, az MSZP miskolci önkormányzati képviselője.

"Ám két nap múlva ért egy olyan hatás, ami után konkréttá vált, hogy az igazgatói feladatellátást a továbbiakban nem célszerű végeznem. Úgy gondolom eljön majd az idő, amikor ennek részleteiről is hajlandó leszek nyilatkozni."

Ezekből világosan látszik, hogy vannak és lesznek még "érdekes körülményei" Dávid Enikő Kazinczyba való kinevezésének és az onnan való eltávolíttatásának. Immáron alapos a gyanú, hogy az igazgatóhelyettes asszonyt a jelenlegi városvezetés megfélemlíthette, megzsarolta, hallgatásra kényszeríti.

Kérdezem Kriza Ákos polgármestertől:

- igaz-e az a hír, miszerint Dávid Enikő igazgató asszony a lemondását az ön irodájában írta alá?

- igaz-e az a hír, miszerint Dávid Enikő igazgató asszony a lemondását azért írta alá, mert fenyegetve érezte magát?

- igaz-e az a hír, miszerint Dávid Enikő igazgató asszony a zsarolással kikényszerített lemondásáért cserébe kapta a Fazekas igazgatóhelyettesi székét?

- nem tart-e polgármester úr attól, hogy egyszer napvilágra kerül majd az igazság és kiderül, hogy Ön áll az egész méltatlan herce-hurca mögött?

Várom a polgármester úr megtisztelő és főképp igaz válaszait, még a voksolás előtt, mert a miskolciaknak joguk van tudni, hogyan intézi Ön a dolgokat.

BREAKING: megszólalt a blogger barátnő:

http://igazsagotdavidenikonek.weebly.com/blog/olvastam-az-interjudat-az-eszakban

Szakítani kell az elmúlt évek politikájával, azzal, amivel 25 év alatt Budapestet, Európa legszebb városát a mostani állapotába süllyesztették - mondta Csárdi Antal, az LMP főpolgármester-jelöltje szombaton a fővárosban, pártja kampányzáró rendezvényén.