Műsormagazin;feljelentés;plakátrongálás;Együtt-PM;

- Feljelentést tesz az Együtt-PM

Plakátrongálás miatt feljelentést tettek az Együtt-PM aktivistái Budapest VI. kerületében - közölte a párt szombaton az MTI-vel.

A közlemény szerint péntek éjszaka a szövetség két aktivistája a Hunyadi téren szembetalálkozott Bundula Csaba (Fidesz-KDNP) alpolgármesterrel, Czuppon Zsolt (Fidesz-KDNP) önkormányzati képviselővel és három aktivistájukkal, az alpolgármester kezében pedig ott voltak az Együtt-PM kerületi polgármesterjelöltjének, Kiss Róbertnek a plakátjain a napokban feltűnő "Ingatlanpanamák", "Vádlottkoalíció" feliratú matricák, valamint egy létra. Az ellenzéki pártszövetség aktivistái értesítették a rendőrséget, mert más plakátjainak átragasztása rongálásnak minősül - tették hozzá.

Az Együtt-PM közleménye szerint a hatóság kiérkezése előtt "a fideszes csapat" ott álló gépjárművükben elrejtette a létrát és a matricákat, közben folyamatosan szidalmazták és fenyegették az Együtt-PM-es aktivistákat, sőt Czuppon Zsolt egyiküket lökdöste is. A rendőrök kiérkezéskor mindenkit igazoltattak, és jegyzőkönyvet vettek föl - közölte a pártszövetség.

A szegediek nem csak szeretik városukat, de büszkék is arra, hogy az elmúlt évek a nyugodt, békés építkezésről szóltak - jelentette ki Botka László szombaton kampányzáró rendezvényén, amelyen a település további fejlesztéséhez kérte a választók támogatását.