Műsormagazin;kampány;

Korábbi felvétel. Fotó: Népszava

- MSZP: nagyképű és hazug volt a kampány

Az MSZP szerint az önkormányzati választás kampánya nagyképű és hazug volt, emellett azt a Fidesz alapvetően közpénzből finanszírozta.

Ujhelyi István, a párt alelnöke, európai parlamenti képviselő szombati kampányzáró sajtótájékoztatóján Budapesten azt mondta: a Fidesz túl nagyra nőtt, mindent felfalt, lenyelt, és lassan működésképtelenné teszi az országot, aminek a társadalom, a köztársaság a vesztese, és a fideszes oligarchák a nyertesei.

Hozzátette: részben az utóbbiak és az újkori földbirtokosok, trafikosok pénzéből is finanszírozta a közpénzek mellett a Fidesz a kampányát, amelyben rutinszerűen vágták át a szalagot, és ezzel együtt vágták át az embereket is. 

Ujhelyi István hangsúlyozta: az MSZP-s polgármester- és képviselőjelöltek megértették, hogy mit vár el tőlük a társadalom. Az elmúlt években szociálisan érzéketlen volt a kormányzat, és fiatalok százezreit kényszerítették gazdasági emigrációba, ezt a politikát kell megváltoztatni - közölte.

Az MSZP-nek mind a 19 megyében van listája, 327 polgármestert jelöltek vagy támogatnak. Ujhelyi István azt kérte a szavazóktól: ne féljenek baloldali polgármestert választani, mert a fejlesztési pénzek az uniótól érkeznek, erre pedig ők is jogosultak. 

A Liberálisok szerint a választók a vasárnapi önkormányzati választáson megüzenhetik Orbán Viktor miniszterelnöknek, hogy az általa meghirdetett illiberális és munka alapú, vagy pedig egy szabad és demokratikus társadalomban szeretnének élni.