6.oldal;Múltunk;

- Előfizetési felhívás

Lapunk jelen számával kilenczedik évfolyamába lép. A "N é p s z a v a" a dolgozó nép lapja, szellemi tápláléka; azonban bármely osztályhoz tartozók is, kik korszerüleg gondolkodni képesek, a szabad eszmék s tiszta erkölcsök barátai vagy legalább tisztelői, élvezettel olvashatják lapunkat, egyrészt mivel abban reájuk többé kevésbé uj eszméket, uj nézeteket találnak; másrészt a közleményeket átrostáljuk és ezt is megválogatjuk; és elkövetünk minden lehetőt, hogy lapunk az olvasó tetszését megnyerje. Azt csak dicséretesnek tartjuk, ha ellenségeink gyalázzák lapunkat!

Jelszavunk: egyenlő jog, egyenlő kötelezettség. Czélunk a közjólét megvalósítása által a munkásosztály kizsákmányolását megszüntetni és általában a program munk pontjainak gyakorlati érvényesítésére törekedni. Valamint eddig nem engedtük magunkat küzdelmeinkben a szabadságért a rabszolgaság ellen, a j o g é r t a hatalom ellen, az igazságért a hazugság ellen és a valódi tudományért a vakhit ellen semmiféle befolyás által eltántorittatni, úgy-szintén a jövőben is szilárdul fogunk ragasz-kodni kimondott elveinkhez. (Részlet)

Nem alkalmazható az új polgári törvénykönyv (Ptk.) hatálybalépése, 2014. március 15. után rendőri intézkedésekről készített és nyilvánosságra hozott képfelvételekre vonatkozó kúriai jogegységi döntés az ezzel kapcsolatos személyiségijog-védelmi perekben mindaddig, amíg a Kúria el nem végzi annak felülvizsgálatát - tudatta a legfelsőbb bírói fórum.