al-Kaida;terrorizmus;iszlám;Sydney;Iszlám Állam;

Illusztráció/ Getty Images

- Ausztrália fellép az Iszlám Állam terjedése ellen

Kitiltják az országból a radikális muszlim szónokokat. A kérdés azután került előtérbe Ausztráliában, hogy a Felszabadítási Párt nevű szélsőséges iszlamista szervezet nyílt előadást akar tartani pénteken Sydneyben - írja a hvg.hu.

Tony Abbott kormányfő szerdán tett bejelentése szerint az ausztrál kormány meg fogja akadályozni, hogy az ország területére léphessenek radikális muzulmán hitszónokok, akiket "a gyűlölet igéjét hirdető importált bajkeverőknek" nevezett. Kijelentette, Ausztráliának nincs szüksége rájuk, mert felkavarják a helyi közösségeket és "kampányt folytatnak az ausztrál értékek ellen". Abbott újságírók előtt tett ígéretet arra, hogy a szélsőséges nézeteket terjesztők a jövőben "piros lapot" fognak kapni vízumigénylés esetén.

A kérdés azután került előtérbe Ausztráliában, hogy a Hizb ut-Tahrir (Felszabadítási Párt) nevű szélsőséges iszlamista szervezet nyílt előadást akar tartani pénteken Sydneyben a Háború a szent forradalom ellen címmel, amelyen a szíriai szélsőséges iszlamisták elleni nyugati katonai fellépést bírálná. Abbott azt mondta, osztja a tervezett eseménnyel kapcsolatos "felháborodást és dühöt", bár vélhetően nem fogják tudni jogi eszközökkel megakadályozni az iszlamisták rendezvényét. Azt ígérte, olyan törvényt nyújtanak be az év végéig, amely súlyosan büntetni fogja a terrorizmus elősegítését. Jelenleg csak a terrorizmus maga büntetendő Ausztráliában.

Az ausztrál kormányfő néhány hete arról számolt be, hogy politikusok és kormányzati épületek megtámadására és véletlenszerűen kiválasztott emberek lefejezésére készültek Ausztráliában az Iszlám Állam szélsőséges iszlamista szervezethez köthető terroristák. Szeptember közepén az ország történetének legnagyobb méretű terrorellenes razziáját tartották Ausztráliában. A hatóságok becslése szerint mintegy 160 ausztrál állampolgár harcol az Iszlám Állam és egy másik szélsőséges szervezet, az al-Kaida terrorhálózathoz tartozó an-Nuszra Front soraiban a Közel-Keleten.

Húsz radikális ausztrál a közelmúltban hazatért, őket a rendőrség veszélyforrásként kezeli.

Nemi bűncselekménynek nevezte Jennifer Lawrence Oscar-díjas amerikai színésznő azt, hogy augusztus végén egy vagy több hacker az interneten róla készült privát meztelen fotókat tett közzé.