Bokros;önkormányzati választások;kampányzáró;budapesti főpolgármester-jelöltek;

Bokros Lajos az aradi vértanúkra emlékezve a Batthyány-örökmécsesnél/Facebook

- Bokros Lajos csütörtökön zárja a kampányát

Csütörtökön délután 6 órakor tartja kampányzáróját Bokros Lajos - értesült a Népszava. A lapunk információi szerint az esemény helyszíne  az IBS, az International Business School (Nemzetközi Üzleti Főiskola) lesz, a kampányzárón részt vesz Szigetvári Viktor, az Együtt-PM szövetség társelnöke, Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, az MSZP-től pedig Kunhalmi Ágnes, a párt budapesti elnöke lesz jelen. 

Már Bokros kampányzárója után, pénteken az egyik kereskedelmi televízióban vitázhatnak élőben a főpolgármester-jelöltek. A Hír Tv tegnap közölte, hogy információi szerint erről megszületett a megállapodás az ellenzéki jelöltek és képviselőik között.

Budapesti főpolgármester-jelöltek

Budapesti főpolgármester-jelöltek

Tarlós István főpolgármester, a kormánypártok jelöltje azonban nem vesz részt a vitán, mint közölte: szerinte a választók félrevezetése lenne a főpolgármester-jelölti vita. A politikus szerint a diskurzus nem érdemi dolgokról szólna, pusztán néhány főpolgármester-jelölt nagyotmondásáról.



Földrengésszerű változások zajlottak Magyarország politikai életében 1989 októberében. Az állampárt, az MSZMP megreformálásáért, a demokratikus Magyarország megteremtéséért küzdő reformerek áttörésével az MSZMP kongresszusára összegyűlt küldöttek kimondták egy új, demokratikus baloldali párt, a magát a magyar progresszió örökösének tekintő Magyar Szocialista Párt megalakítását - írja közleményében Tóbiás József, az MSZP elnöke. .