NATO;Stoltenberg;

- A NATO minden szövetségesét megvédi

A NATO minden szövetségesét megvédi - jelentette ki a szervezet főtitkára hétfőn Varsóban, miután tárgyalt Bronislaw Komorowski lengyel elnökkel és Ewa Kopacz miniszterelnökkel.

A NATO-főtitkár az Észak-atlanti Szerződés és Oroszország további viszonyát attól tette függővé, hogy Moszkva betartja-e a nemzetközi megállapodásokat.

Jens Stoltenberg vasárnap este érkezett Varsóba. Az új NATO-főtitkárnak ez az első  hivatalos külföldi útja. A lengyel miniszterelnökkel folytatott megbeszélés után tartott sajtótájékoztatón közölte: fontos, hogy a NATO megvalósítsa a newporti csúcstalálkozóján kötött megállapodásokat. 

„A newporti csúcstalálkozón elfogadott készenléti akciótervet meg fogjuk valósítani, fenntartjuk az állandó jelenlétünket a szövetség keleti részében” - jelentette ki Stoltenberg, hozzátéve ugyanakkor, hogy a NATO lépései kizárólag védelmi jellegűek, megegyeznek a szövetség "nemzetközi elkötelezettségeivel".    

A főtitkár elmondta azt is, hogy cél a keleti "szárny" megerősítése és a védelmi kiadások emelése a bruttó hazai termék két százalékára. Az utóbbival kapcsolatban példaadónak nevezte Lengyelország költségvetési terveit. Stoltenberg rámutatott arra is, hogy a varsói látogatása Lengyelország szövetségbeli szerepének  az elismerése, valamint "a NATO erőteljes szolidaritásának a jele".    

A NATO főtitkára kiemelte a német-dán-lengyel közös hadtest szczecini központjának a szerepét, amely létrehozása – mint mondta – "annak a bizonyítéka, hogy a NATO Lengyelországban van, Lengyelország mellett van". 

Az Észak-atlanti Szerződés szeptemberi newporti csúcstalálkozóján határoztak arról, hogy a felállítandó gyorsreagálású erők parancsnoksága ebben a lengyelországi városban lesz.    

Ewa Kopacz a sajtótájékoztatón ugyancsak a newporti NATO-csúcstalálkozón kötött megállapodás mielőbbi megvalósítását szorgalmazta.    

A NATO-főtitkár tárgyalt Varsóban Bronislaw Komorowski lengyel elnökkel is. Komorowski a találkozás után tartott sajtótájékoztatón úgy nyilatkozott, hogy  "az orosz-ukrán válság következtében beállt" változások Lengyelország szomszédságában "tartós jellegűek", ami azt jelenti, hogy keresni kell az utat az Oroszországgal való viszony javítása érdekében. 

Komorowski ugyanakkor a NATO keleti szárnyának a megerősítését, a "független, demokratikus, a nyugati struktúrák irányában haladó Ukrajna" támogatását is hangsúlyozta.    

Stoltenberg hétfőn úgy nyilatkozott a PAP hírügynökségnek, hogy a NATO "kiáll Lengyelország mellett", valamint más kelet-európai tagállamai mellett is, szavatolni fogja a newporti csúcstalálkozón vállalt biztonsági garanciák betartását. A főtitkár hangsúlyozta: a NATO-n belül senki nem vonja kétségbe a gyorsreagálású erők felállításának a fontosságát. A haderő összetételéről, nagyságáról és készenléti készültségük időpontjáról a szövetség nemzetvédelmi minisztereinek februári találkozóján döntenek.

Stoltenberg részletesen beszélt a NATO és Oroszország viszonyáról. "A NATO elítélte Oroszország agresszív politikáját a Krím félszigeten és Ukrajnában" - mondta Stoltenberg, hozzátéve, hogy a katonai szövetség továbbra is az Oroszországgal való együttműködésre, konstruktívabb viszonyra törekszik. Ezt azonban attól tette függővé Stoltenberg, hogy Oroszország betartja-e a nemzetközi megállapodásokat és a nemzetközi jogot.

Robbanófej helyett történelmi dokumentumokat tartalmazott az az első világháborús gránát, amelyet Nepomuki Szent János szobrának talapzatában találtak az észak-morvaországi Olmützhöz (Olomouc) közeli Norbercany faluban.