Ukrajna;kormányzás;Porosenko;

- Készül a kormányzásra Porosenko pártja

Petro Porosenko ukrán államfő pártja, a Porosenko blokk várhatóan megnyeri az október 26-i előrehozott parlamenti választást, de hogy képes lesz-e egyedül kormányt alakítani, azt még nem lehet tudni. A formáció elnöke, Jurij Lucenko vasárnap bejelentette, hogy a Porosenko blokk kész „teljes körű felelősséget vállalni” a szükséges reformokkal kapcsolatban. 

Ukrajna gazdasági helyzete a nemzetközi pénzügyi támogatás ellenére instabil, a hitelek túlnyomó többségét pedig a reformok megvalósításához kötik a nemzetközi szereplők. Ezek a reformok „fájdalmasak” lesznek, széleskörű politikai-társadalmi támogatás nélkül, akár végzetesek is az azokat elindító politikai erő számára.

Lucenko nyilvánosan ígéretet tett arra, hogy abban az esetben is együttműködnek majd más politikai erőkkel, ha sikerül önállóan koalíciót alakítaniuk. Úgy fogalmazott: „Készek vagyunk magunkra vállalni a teljes körű felelősséget a reformokért. Azonban nem feltétlenül fogunk önállóan kormányozni. A kormányzáshoz meghívjuk a Majdanban résztvevő kollégáinkat. Feltétlenül együttműködünk Arszenyij Jacenyukkal, Anatolij Hricenkóval és Julija Timosenkóval is” – közölte a politikus.

Korábbi felmérések szerint csupán három párt, Petro Porosenko Blokkja, Oleh Ljasko Radikális Pártja és a Julija Timosenko vezette Batykivscsina jut be a kijevi parlamentbe, de olyan felmérés is napvilágot látott, amely szerint a Batykivscinából kivált, mindeddig csak Timosenko szürke eminenciásának tartott Jacenyuk kormányfő és Olekszandr Turcsinov házelnök által alapított Népfront is átlépi az öt százalékos küszöböt.

A tavalyihoz képest csökkent az idei sörfogyasztás a vasárnap befejeződött müncheni sörfesztiválon, az Oktoberfesten. A világ legnagyobb sörfesztiváljának számító rendezvényre, a 181. Oktoberfestre az idén 6,3 millió látogató érkezett. A tavaly 6,7 millió liter sör fogyott, az idén ennél kevesebb, 6,5 millió liter.