Hongkong;barikádok;

- Felszámolt barikádok Hongkongban

Nem maradt hatástalan a hongkongi kormányzat tüntetőknek adott ultimátuma. A megmozdulások résztvevői ugyanis felszámolták barikádjaikat, s megszüntették az utak blokádját, így gond nélkül elérhetővé váltak a kormányzat épületei. Tegnap munkába is mentek a hivatalok alkalmazottjai. A gimnáziumok, valamint néhány bank is újra megnyitotta kapuit. Az általános iskolák és óvodák azonban hétfőn is zárva maradtak.

Mindez azt mutatja, hogy az Occupy Central mozgalom tagjai el akarják kerülni a nyílt konfrontációt a biztonsági erőkkel. Leun Csun-ying kormányfó hétvégén követelte a tüntetőktől, hogy hétfő reggelig számolják fel a barikádokat. Figyelmeztetett arra, minden „törvényes eszközt” bevetnek a rend helyreállításáért. A barikádok felszámolásával a tüntetők száma is jelentősen csökkent. Csak egy kis csoport folytatta a megmozdulásokat az Amiralty kormánynegyed közelében, a Causeway Bay negyedben, valamint Mong Kokban, ahol hétvégén a szervezett bűnözés, a „triád” tagjai támadtak rá a fiatalokra.

Az elmúlt napokban a készenléti rendőrség többször is bevetett könnygázt. Pénteken 3000 hivatalnoknak kellett elhagynia munkahelyét, mert a tüntetők elfoglalták irodáikat. A rendőrség szombaton és vasárnap összesen 31 személyt vett őrizetbe, köztük kilenc a triáddal kapcsolatba hozható személyt. Kórházi adatok szerint 165-en szenvedtek kisebb-nagyobb sérüléseket.

A tüntetők szerint a rendőrség nem védte meg őket kellőképpen a felbérelt verőlegényektől. Azt gyanítják, hogy a kormány lepaktált a maffiával.

A megmozdulások résztvevői szabad választást követelnek 2017-ben. A pekingi „fehér könyv” szerint ugyanis az akkor esedékes kormányzóválasztáson csak az ő jelöltjei közül lehet választani.

A távirati iroda közölte: birtokukba kerültek azok az írásbeli válaszok, amelyeket az Európai Bizottság megválasztott elnöke, Jean-Claude Juncker által az oktatási, kulturális, ifjúsági és uniós polgársági ügyekért felelős biztosnak kijelölt Navracsics Tibor vasárnap este küldött meg az Európai Parlament (EP) kulturális és oktatási bizottságának, a testület által neki feltett hat kérdésre.