Európa;járvány;gyógyulás;Ebola;

- Ebola - Két beteg is meggyógyult Európában

Meggyógyult és elhagyhatta a kórházat Franciaországban és Németországban is egy-egy, Ebola-vírussal megfertőződött beteg.

A francia egészségügyi minisztérium szombaton közölte, hogy elhagyta a Párizs közeli Saint-Mandé katonai kórházát az a francia ápolónő, akit szeptember 19-én szállítottak haza Libériából. A nő az Orvosok Határok Nélkül (MSF) nevű humanitárius szervezet önkéntes ápolónőjeként Monroviában dolgozott. Az Ebola-járvány által sújtott nyugat-afrikai térségben tartózkodó francia állampolgárok közül ő volt az első volt, aki elkapta a vírust. Elkülönítve ápolták és kísérleti kezelést kapott Franciaországban.
Marisol Touraine egészségügyi miniszter közleményében örömét fejezte ki a kedvező fejlemény miatt, és ismételten üdvözölte a nő és mindazok bátorságát és elkötelezettségét, akik az Ebola ellen harcolnak Nyugat-Afrikában.

A Hamburg-Eppendorf egyetemi klinika is szombaton jelentette be, hogy meggyógyult az a tudós, aki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) munkatársaként Sierra Leonében dolgozott és betegedett meg a vírus miatt. A szenegáli férfit augusztus végén szállították gyógykezelésre Németországba. A kórházból pénteken egészségesen távozott és hazautazott.
Németországban még egy Ebola-fertőzöttet ápolnak. Egy olasz segélyszervezet ugandai munkatársa szintén Sierra Leonéban betegedett meg, és Frankfurtban ápolják.

Ez a legsúlyosabb Ebola-járvány a vírus közel negyven évvel ezelőtti megjelenése óta. A Nyugat-Afrika öt országát érintő járvány az Egészségügyi Világszervezet (WHO) pénteken közölt adatai szerint eddig 7492 embert fertőzött meg, akik közül több mint 3439-en haltak meg. Libériában a legsúlyosabb a helyzet, ott eddig 2069-en vesztették életüket a fertőzésben. Guineában 739, Sierra Leonéban 623, Nigériában pedig nyolc áldozatot szedett eddig az Ebola. A járvány vérrel és más testnedvvel terjed. A betegség tünetei közé tartozik egyebek közt a hirtelen felszökő láz, hasmenés, hányás és bizonyos esetekben belső vérzés. A vírus hatására összeomlik a szervezet véralvasztó képessége, fellép az elvérzés veszélye, majd a betegség végzetessé válik. Az Ebola-vírust a Kongó egyik mellékfolyója után nevezték el, ahol a kórokozót 1976-ban felfedezték.

Újabb brit túsz lefejezéséről tett közzé videót az Iszlám Állam szélsőséges szervezet pénteken - közli a hvg.hu.