pénzbírság;MLSZ;klubok;

- MLSZ - Pénzbírság négy klubnak

Négy élvonalbeli klub kapott pénzbírságot a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottságától.

Az Újpestre, a Ferencvárosra, a Videotonra és a Diósgyőrre is a szurkolói által skandált megbotránkoztató rigmusokért szabott ki büntetést a testület a legutóbbi ülésén. A lila-fehéreknek 300 ezer, a zöld-fehéreknek 200 ezer forintot kell befizetniük, míg a székesfehérvári csapat 150 ezer, a miskolci pedig 100 ezer forintos bírságot kapott.

A pénzbüntetésekből befolyó összeg teljes egészében az MLSZ által létrehozott Focisegély Alapítványhoz kerül, amely a hazai futballban korábban tevékenykedő, szociális, egészségi vagy egyéb okok miatt segítségre szoruló és arra érdemes személyeket, elsősorban labdarúgókat támogat.

A Népszava is megírta idén februárban, hogy a  fővárosi önkormányzat kijelölt öt helyszínt, ahol a karitatív szervezetek díjmentesen használhatják a közterületet ételosztásra.  A helyszínek kijelölése mögött nem volt nehéz észrevenni azt a szándékot, hogy lehetőség szerint az élelemért sorban állók hosszú, kígyózó sora ne legyen annyira szem előtt, mint a Blaha Lujza téren, ahol a rendelkezést megelőzően zajlottak a karitatív ételosztások.