Magyar Nemzet;Norvég Alap;Ökotárs;

Az Ökotárs munkatársai aligha hiszik, hogy a belső levelezés törvényesen kerülhetett a Magyar Nemzethez  Fotó: Facebook

- Nem hagyja magát - Feljelentés tett az Ökotárs

Feljelentést tett a hétfői Magyar Nemzetben megjelent, a szervezet belső levelezéséből idéző cikk miatt az Ökotárs Alapítvány. A civilek szerint az információ törvényes úton nem kerülhetett a lap birtokába - értesült a Népszabadság.

Hivatali visszaélés, illetve személyes adattal történt visszaélés gyanúja miatt feljelentést tett csütörtökön az Ökotárs Alapítvány. A Norvég Civil Támogatási Alap pályázatait kezelő civil szervezet azért fordult a hatóságokhoz, mert a Magyar Nemzet hétfői száma a pályáztatást intéző konzorcium belső levelezéséből idézeteket közölve azt állította, hogy az Ökotársnál irányított pályázatkezelés folyik, azaz időnként nem azok a pályázatok nyernek, amelyek az értékelőktől a legmagasabb pontszámot kapták.

Mint a Népszava online is megírta, az Ökotárs vezetőjének közlése szerint a pályázati értékelés szerződésben is rögzített menete pont ennek megfelelő. A formai megfeleltetést követően a pályázatokat két szakmai értékelő ítélte meg tartalmilag: ha egy pályázat megítélése eltért egymástól, akkor egy harmadik értékelőt is bevontak. A bírálók rangsora az adott pontszámok átlagának figyelembevételével alakult ki. Móra Veronika a levél tartalmáról annyit mondott, hogy abban egy friss munkatárs kérdései, illetve az arra adott válaszok szerepeltek a rendszer működésével kapcsolatban.

Népszabadságnak most az Ökotárs munkatársai elmondták, aligha hiszik, hogy a belső levelezés törvényesen kerülhetett az újsághoz. Nem kizárt, hogy az elektronikus leveleket valaki kinyomtatta – ebben az esetben a pályázati dokumentációt lefoglaló Kehi is magával vihette –, illetve azokon a laptopokon is rajta voltak, amelyek közül kettő még mindig a Nemzeti Nyomozó Irodánál van, ugyanakkor egyik szervezet sincs felhatalmazva rá, hogy a személyes adatokat tartalmazó információkat megossza a sajtóval (mint ahogy vélhetően a Magyar Nemzet sem kapott engedélyt a levéltitok megsértésére).

"Kíváncsian várjuk, hogy a hatósági szigor és a jogállami gépezet akkor is olyan gyorsan és olajozottan működik-e, amikor egy civil szervezet a sértett fél – mondták a lanka az Ökotársnál, arra is célozva, hogy a közeljövőben várhatóan több hasonló eljárást is elindítanak a velük szemben elkövetett jogsértések miatt.

forrás: nol.hu

Mustgáz-mérgezést kapott és meghalt egy nő a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Igrici településen.