Texas;Ebola;

- Már második Ebola-gyanús beteget is kezelnek Texasban

Nagy az idegesség a texasi Dallasban, miután kiderült, hogy már egy második férfit is Ebola-fertőzés gyanújával kezelnek. A dallasi járványügyi hivatal vezetője, Zachary Thompson igyekezett nyugtatni a kedélyeket, hogy nincs ok a pánikra. A Libériából érkezett ebolás beteget a dallasi presbiteriánus kórházban kezelik, beazonosították, elkülönítették és megfigyelik mindazokat, akikkel a férfi kapcsolatba kerülhetett. A USA Today című lap honlapján egy twitter-üzenetben azt közlik, az első beteg válságos állapotban van

Thomas Eric Duncan szeptember 19-én utazott be az Egyesült Államokba, s egy héttel később jelentkezett a dallasi kórháznál. Hiába mondta azonban a nővérnek, hogy Afrikából jött, nem fogtak gyanút, lázcsillapítót kapott és hazaküldték. Csak két nappal később, amikor már igazán rosszul lett, s mentővel kellett beszállítani, akkor ébredtek rá a potenciális veszélyre, ami azután be is igazolódott. Ez volt az első eset, hogy Ebola-fertőzést azonosítottak az Egyesült Államokban.

A férfi négy iskolából öt gyerekkel került kapcsolatba, őket szüleik elővigyázatosságból otthon tartják és megfigyelik. Több más szülő ezek után nem engedte iskolába gyerekeit, nehogy megfertőződjenek. Megfigyelés alatt tartják a három mentőst is, akik Duncant beszállították, letesztelték őket, egyelőre nem mutatható ki szervezetükből a vírus.

Dallas-Fort Worth térségében nagylétszámú libériai közösség él, gyakran tartanak nagy összejöveteleket, egyelőre ezektől eltanácsolják a környéken élőket. Rick Perry, Texas állam kormányzója és az állam egészségügyi főilletékese, David Lakey elismerték, augusztus óta tartottak tőle, hogy megérkezik Texasba az Ebola.

Újabb kérdéseket tesznek fel Navracsics Tibornak az Európai Parlament (EP) kulturális bizottságának képviselői, egyelőre nem döntöttek arról, támogatják-e - közölte csütörtökön egy neve elhallgatását kérő forrás a távirati irodával. A bizottság képviselőcsoportonként csütörtök délután háromig 2-2 kérdést fogalmazhat meg az oktatási, kulturális, ifjúsági és állampolgársági ügyekért felelős biztosnak kijelölt magyar politikusnak. A kérdéseket a bizottság Martin Schulz EP-elnökön keresztül küldi meg Jean-Claude Junckernek, az Európai Bizottság megválasztott elnökének, majd hétfőn délután a teljes kulturális bizottság összeül Brüsszelben.