Itt, a nyilvánosság előtt kérek tőletek bocsánatot gyermekeim - apátokkal együtt, noha ő nem tud róla, de majd kidumálom -, hogy ilyen lúzer szülők nemzettek, illetve hoztak világra benneteket. Azt olvasom, azt hallom, hogy Szijjártó Péter a villája körüli anomáliák kapcsán, legutóbb a következőket találta mondani: "Nem vagyok hajlandó szégyellni magam, hogy a szüleim egy élet megfeszített munkájával olyan körülményeket teremtettek gyerekeiknek és unokáiknak, amivel biztos anyagi hátteret biztosítottak nekik."
Ne is, Péter! Sőt! Majd én szégyellem magam, hogy noha mindketten 18 éves korunk óta "megfeszítetten" dolgozunk, nemhogy egy 167 milliós villára, de a nektek még egy jófajta kis kulipintyóra sem tudtuk "besegíteni", így nemcsak titeket, de leendő unokáinkat is pokoli nehéz helyzetbe hoztuk. Az se legyen mentség, hogy a két értelmiségi felmenőmtől én szintúgy nem tudtam egy vacak villácskához se jutni, pedig feszült rendesen anyám is apám is.
A szomszédom is szégyelli magát, majd elsüllyed a nyomorultja. Épp a minap mondta nekem, hogy nem ment egyetemre a fia, hiába jóeszű, de nem bírják fizetni. Restelkedik emiatt a családfő, még előttem is, pedig évek óta jóban vagyunk. És akkor még hol lesz a villa? Ha nem is 700 négyzetméter, de legalább olyan kis 200-as, meg hát egy picike medence azért csak kéne bele a gyereknek.
Lehajtott fővel járkálunk, mi a lúzerek népe, akik már korábban is megmérettettünk és könnyűnek találtattunk. Megmondta ezt a főminiszter is, hogy az "akinek nincs semmije, az annyit is ér". De eddig legalább a gyerekek szemébe büszkén nézhettünk, amikor eléjük raktuk a vasárnapi húslevest, mert hát jól jön nekik az a kis segítség. Mostantól azonban unottan piszkálgatják majd az úszkáló sárgarépákat, a magukat kellető kis csirkedarabokat. Nem tehetnek róla, de a szemük előtt egy másik világ nyílt. Olyan szülőkről álmodnának, akik egy élet megfeszített munkájával biztos anyagi hátteret, villát, medencét, vadászatot, bányákat, földeket, kaszinókat, de legalább egy Nemzeti Trafikot összehoztak nekik.
Mi nem. Nagyon szégyellem magam drága gyerekeim. Meg tudtok nekem bocsátani?
