Magyar Nemzet;Norvég Alap;Ökotárs;

- A teljes megsemmisítésig - Újabb támadás az Ökotárs ellen

A Magyar Nemzet állt elő újabb "bizonyítékkal" az Ökotárs ellen.  

Az Ökotárs Alapítvány vezette konzorcium nem mindig a pályázatok szakmai értékelése alapján döntött arról, hogy a Norvég Alap pénzeit milyen szervezethez irányítja – írja a Magyar Nemzet, egy, a birtokába jutott levelezés alapján. Az Ökotárs vezetője szerint minden esetben a norvégokkal kötött szerződésükben rögzített pályázatértékelési szabályok szerint jártak el: ha a bírálóbizottság megváltoztatta az értékelők által adott pontszámok átlaga alapján kialakult rangsort, arról a támogatókat is értesítették - akik a döntést minden esetben elfogadták.

A Magyar Nemzet szerint előfordult, hogy az Ökotárs Alapítvány igazgatója, Móra Veronika által vezetett bizottság nem a tendereken a magasabb pontszámot elérő pályázót akarta támogatni, ilyenkor pedig nem a benyújtott pályázatok szakmai értékelése alapján döntöttek arról, hogy a Norvég Alap pénzeit milyen szervezet kapja. A lap ezt a "birtokába került levelezésre" hivatkozva állítja. Úgy tudják továbbá, hogy az Ökotárshoz beérkezett pályázatokat először formailag értékelték az alapítványnál, utána pedig két, egyes esetekben három úgynevezett értékelő pontozta a munkákat. A kapott pontszámok alapján a pályázatokat sorba rakták, és melléjük tették az Ökotárs költségvetési adatait. Ott, ahol a pályázatokra rendelkezésre álló pénz elfogyott, vonalat húztak. A végső határozatot a győztes pályázatokról azonban a Móra Veronika vezette konzorciumból álló döntőbizottság hozta meg – írja szerdai számában a Magyar Nemzet.

A cikk állításaira a hvg.hu-nak reagált Móra Veronika. Az Ökotárs vezetője elmondta, a lap csak azt felejti közölni, hogy a pályázati értékelés szerződésben is rögzített menete is pont ennek megfelelő. A formai megfeleltetést követően a pályázatokat két szakmai értékelő ítélte meg tartalmilag: ha egy pályázat megítélése eltért egymástól, akkor egy harmadik értékelőt is bevontak. A bírálók rangsora az adott pontszámok átlagának figyelembevételével alakult ki. Móra ugyanakkor furcsának találja, hogyan kerülhetett ez a levelezés a Magyar Nemzet birtokába. A levél tartalmáról annyit mondott, hogy abban egy friss munkatárs kérdései, illetve az arra adott válaszok szerepeltek a rendszer működésével kapcsolatban.

forrás: hvg.hu

Szégyenfolt került a felcsúti polgármester, Mészáros Lőrinc két cégének adatlapjára - írja a Népszabadság. Az Orbán Viktorral bizalmas viszonyt ápoló milliárdos vállalkozó R-Kord Építőipari Kft.-jénél az adóhivatal tartott végrehajtást, az Aranykorona Mezőgazdasági Zrt.-nél pedig Mészáros tulajdonszerzése előtt indult végrehajtás. De a cég tartozását utóbb rendezték.