Veszprém;BL-rajt;remények;

Nagy Lászlóék eddig ellenállhatatlanok az idényben FOTÓ: MTI/KOVÁCS ANIKÓ

- Veszprém: BL-rajt, vérmes reményekkel

A csütörtök esti Schaffhausen-Vive Kielce (28-33) találkozóval ugyan már kezdetét vette a férfi kézilabda Bajnokok Ligája 2014/2015-es idénye, a nagyüzem azonban a hétvégén indul be igazán. A sorozatban ezúttal is két magyar együttes érdekelt. A legutóbb négyes döntőig jutó, ezúttal ennél is reményteljesebb álmokat szövögető veszprémiek ma az orosz Medvegyi ellen kezdenek, míg a Szeged az ukrán Motor Zaporozsjét látja vendégül.

A két magyar együttes közül elsőként az MKB-MVM Veszprémről illik szót ejteni, mivel a legutóbbi kiírásban negyedikként végzett együttessel immár nemcsak a hazai csapatok nem konkurálhatnak, hanem lassan ott tartunk, hogy a világban is elvétve akad ilyen együttes. Fonyó Károly klubelnök lapunknak minap nyilatkozva leszögezte, a csoportelsőség elérése a minimális BL-célkitűzés, ám azt sem tartja elképzelhetetlennek, hogy Nagy Lászlóék pontveszteség nélkül kvalifikálnak a folytatásra. Mindezt egy olyan hatosból, amelyről a gárda jobbszélsője, Gasper Marguc például azt mondta: "A Veszprém talán minden kalapból a legnehezebb ellenfelet kapta a sorsoláskor".

Mindenesetre az előjelek legalábbis kedvezőek: a Veszprém tökéletes kondíciókkal érkezik a mai nyitányhoz, a SEHA Ligában hat meccsből hatot nyert, többségét imponáló magabiztossággal, akárcsak a Szeged elleni Szuperkupát. Győzni indult tegnap reggel Moszkvába is, pontosabban az onnan 60 kilométerre lévő Csehovba, ahol ma délután 16 órás kezdettel a Medvegyi vár rá.

A MOL-Pick Szeged alakulata egyéves kihagyás után tér vissza a legrangosabb európai kupába, ám nem üres kézzel: az EHF Kupával a tarsolyában. A Tisza-partiak vezetőedzője, Juan Carlos Pastor véleménye szerint az utóbbi öt év legerősebb mezőnye szerepel a mostani BL-idényben, ennek dacára a továbbjutás kötelező feladatnak tekinti. "Hazai pályán minden találkozót meg kell nyernünk. Ha koncentráltan játszunk, bárki ellen nyerhetünk a BL-ben is" - tette hozzá a spanyol szakvezető, aki úgy véli, figyelniük kell majd arra, hogy a nyolcaddöntőben elkerüljék a legnehezebb ellenfeleket. Erre mondjuk ráérnek még, egyelőre az ukrán Motor Zaporizzsja hazai legyőzésére összpontosítanak.

S főleg arra, hogy miként pótolják Antonio García Robledo balátlövőt. A spanyol játékos szerdán, a Balatonfüred csapata ellen 30-23-ra megnyert szerdai bajnokin szárkapocscsonttörést szenvedett. Amint arról tegnap a klub tájékoztatott, felépülése várhatóan hat hetet vesz igénybe. Gipszbe a lábát nem kell tenni, fizikoterápiás kezelésekre kell járnia - tudatta az NB I-ben listavezető egylet csapatorvosa, Szabó István. Alighanem a sikeres BL-rajt gyógyírnak megtenné.

A BL csoportbeosztása

A csoport: Logrono, Brest, Paris Saint-Germain, Metalurg Szkopje, RK Zagreb, THW Kiel.
B csoport: Alingsas, Besiktas, Barcelona, Flensburg-Handewitt, Köbenhavn, Wisla Plock.
C csoport: Csehovszkije Medvegyi, Montpellier, Celje, Vardar Szkopje, Rhein-Neckar Löwen, VESZPRÉM.
D csoport: Kielce, Aalborg, Dunkerque, Motor Zaporizzsja, SZEGED, Schaffhausen.

A magyar program 

C csoport

szombat
Csehovszkije Medvegyi-VESZPRÉM (16 óra, Tv: DigiSport1)
Celje-Vardar Szkopje
Rhein-Neckar Löwen-Montpellier

D csoport

Csütörtök

Schaffhausen-Kielce 28-33

Vasárnap

Dunkerque-Aalborg
SZEGED-Motor Zaporizzsja (19, Tv: DigiSport1)

Noha még nem ez a jellemző, de egyre több sportágban kapnak vezetői szerepet a nők. Ráadásul az esetek többségében férfiakat kell irányítaniuk, ami aztán nem egyszerű. Nemrég a spanyol férfi tenisz-válogatott élére neveztek ki egy hölgyet, de a Formula 1-ben már ketten is ott vannak a legszűkebb irányító elitben. Nincsenek irigylésre méltó helyzetben, mert egy olyan világban kell bizonyítaniuk a rátermettségüket, ahol sokszor egy erős férfinak is beletörik a bicskája a feladatba. Az összeállításunkban szereplő hölgyek eddig állják a sarat, igaz, megjegyzéseket már valamennyien kaptak arra nézve, nekik nem biztos, hogy jelenlegi posztjukon lenne a helyük.