meghalt;legidősebb ember;

- Meghalt az ország legidősebb embere

110 éves korában, a győri Lepke utcai idősek otthonában - ahogy Rezső bácsi mindig is kívánta -, álmában érte a halál csütörtökre virradóra - számolt be a kisalfold.hu.

Gallai Rezső 1904. január 29-én született Szombathelyen. Anyja nem tudta gondozni, lelencbe adta és Pápán élt, nevelőszülőknél. 

Nyolc évesen az utcán tanult meg olvasni, amíg az újságot vitte nevelőapjának, így értesült a balkán háború kitöréséről 1912-ben. 1916-ban veszprémi menhelyre került, majd Alagon volt lovászfiú. Győrbe költözött 1926-ban, a pengő bevezetésének évében, a nyomor éveiről később sokat mesélt. 

1928-ban megnősült, egy fia született, aki 1956-ban disszidált és külföldön hunyt el. 1932-től a vízügynél dolgozott Rezső bácsi, de ahhoz, hogy nyugdíjas állása legyen, a háborúban frontszolgálatot kellett vállalnia. 

A mai Ukrajna területén szolgált, egy partizántámadás során légnyomás érte és sebesültként hazakerült jutott. Ezután egészen 98 éves koráig dolgozott a vízügyi igazgatóságnál. 

Felesége halála után másodszor is megnősült, mindkét asszonnyal 32 évet élt együtt. Második fia két éve hunyt el, unokája, Tibor még a halála előtti napon is nála volt.

A teljes cikket itt olvashatja!

Pénteken 16 óráig jelentkezhetnek a nemzetiségi névjegyzékbe azok a választók, akik részt kívánnak venni a nemzetiségi képviselők októberi választásán.