kormány;közfelújítás;

- Újabb 50 milliárd forintot hagyott jóvá a kormány közútfelújításra

A kormány újabb útfelújítási programot hagyott jóvá, 50 milliárd forintból mintegy 500 kilométeren javítanak ki egy, két és három számjegyű utakat - jelentette be Tasó László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) államtitkára hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.

  Elmondta: a Magyar Közút megyei igazgatóságai összesítést készítenek a rossz állapotban lévő útszakaszokról, a minisztérium pedig októberben véglegesíti a felújítandó részeket. Az előkészítést követően a munkálatok jövő év tavaszán kezdődnek és jövő év őszén fejeződnek be.

A program fedezetét a 2007-2013-as időszakban a Közlekedési Operatív Programban (Közop) még le nem kötött, vagy a beruházások során megtakarított uniós közlekedésfejlesztési források adják.

Tasó László emlékeztetett arra, hogy a kormány tavaly 35 milliárd forint összköltségű útfelújítási programot hagyott jóvá, amely ez év október végén fejeződik be, ennek során 570 kilométeren újulnak meg négy-, ötszámjegyű mellékutak.

Az infrastruktúráért felelős államtitkár hangsúlyozta, hogy a felújításokkal biztonságosabbá válik a közlekedés, javul a térség elérhetősége, a közösségi közlekedés szolgáltatási színvonala.

Tasó László kiemelte: az útfelújítási programok forrásának 85 százalékát az Európai Unió, 15 százalékát a hazai költségvetés adja, és a kormány arra törekszik, hogy ez a lehetőség a jövőben is megmaradjon.

Tarlós István öt fő bűnét bemutató sorozatba kezd az Együtt-PM szövetség - közölte Szigetvári Viktor hétfőn. Az Együtt-PM társelnöke a Fidesz-KDNP-s főpolgármesternek elsőként azt rótta fel, hogy támogatja Orbán Viktor luxusberuházásait a fővárosban.