Budapest;EURO-2020;rendezők;

- EURO-2020 - Budapest is a rendezők között

A Puskás Ferenc Stadion három csoportmérkőzésnek és egy nyolcaddöntőnek adhat otthont a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokságon.

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) végrehajtó bizottságának döntése értelmében, melyet pénteken Genfben jelentettek be, a londoni Wembley Stadionban rendezik a két elődöntőt és a finálét, míg a három csoportmérkőzést és egy negyeddöntőt tartalmazó csomagot Baku, München, Róma és Szentpétervár kapta meg. A 2018-ra megújuló Puskás Ferenc Stadionnal pályázó Budapesthez hasonlóan három csoportmeccsnek és egy nyolcaddöntőnek adhat otthont Amszterdam, Bukarest, Bilbao, Brüsszel, Dublin, Glasgow és Koppenhága.

Magyarország 2004, 2008 és 2012 után negyedszer pályázott kontinensviadal rendezésére, de most járt először sikerrel. Az UEFA 2011-ben jelentette be, hogy - Michel Platini elnök ötlete alapján - az Eb fennállásának 60. évfordulója alkalmából 2020-ban 13 ország egy-egy városában rendezik majd meg a kontinentális tornát. A jelentkezőknek két csomagra lehetett pályázni: az egyik a két elődöntőt és a finálét foglalta magában, míg a másik három csoportmérkőzést és egy egyenes kieséses - nyolcad- vagy negyeddöntős - összecsapást. Összesen 19 kandidáló volt, közülük hat - Minszk, Szófia, Szkopje, Jeruzsálem, Stockholm és Cardiff - nem lehet részese a 2020-as Eb-nek.

A Puskás Ferenc Stadion a júliusban bemutatott tervek alapján 68 ezer férőhelyes lesz, a teljes beruházás 90-100 milliárd forintból valósul meg, ebből a stadion 60-80 milliárdot tesz majd ki. A 2016-os Eb-t Franciaország rendezi meg, ezen már 24 válogatott szerepel az eddigi 16 helyett.

A rendező városok és stadionok
Döntő és elődöntő:
London:
Wembley Stadion, 90 652 néző, átadták 2007-ben

Negyeddöntő és három csoportmérkőzés:
München, Allianz Arena, 70 067 néző, átadták 2005-ben
Róma, Olimpiai Stadion, 68 993 néző, felújítják, átadás 2017-ben
Szentpétervár, Zenit Arena, 61 251 néző, új stadion, átadás 2016-ban
Baku, Olimpiai Stadion, 69 870 néző, új stadion, átadás 2015-ben
Nyolcaddöntő és három csoportmérkőzés:
BUDAPEST, Puskás Ferenc Stadion, 68 156 néző, új stadion, átadás 2018-ban
Amszterdam, Amsterdam ArenA, 53 052 néző, átadták 1996-ban
Bukarest, Nemzeti Stadion, 54 851 néző, átadták, 2011-ben
Bilbao, San Mamés Stadion, 53 289 néző, új stadion, átadás 2015-ben
Brüsszel, Eurostadium, 62 613 néző, új stadion, átadás 2018-ban
Dublin, Dublin Arena, 51 711 néző, átadták 2010-ben
Glasgow, Hampden Park, 51 472 néző, felújítva 2013-ban
Koppenhága, Parken, 38 190 néző, átadták 1992-ben negyeddöntő, három csoportmérkőzés

Két hazai csoportmeccset játszhatnak a házigazdák
A 2020-as labdarúgó Európa-bajnokságra mind a 13 társrendező ország válogatottjának selejtezőn kell kivívnia a szereplést, ugyanakkor amelyek biztosítják helyüket a 24 csapatos tornán, két csoportmérkőzést biztosan hazai környezetben játszhatnak. Kivétel ez alól Anglia, amely az elődöntőknek és a finálénak ad otthont a londoni Wembley Stadionban.
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) honlapján olvasható dokumentumból kiderül, hogy azonos csoportba maximum két társrendező kerülhet.
A hat csoport beosztását kiemelés és sorsolás alapján készítik majd el, ugyanakkor a kvartettek összetételénél számít majd a távolság is, azaz két társrendező város nem lehet messzebb egymástól kétórányi repülőútnál.
Az egyenes kieséses szakaszban már nem lesznek "irányelvek", azaz nem garantált, hogy a társrendező saját közönsége előtt léphet pályára.

Csányi: joggal bíztunk a sikeres pályázatban

Csányi Sándor elnök szerint az elmúlt évek sportdiplomáciai sikerei feljogosították a Magyar Labdarúgó Szövetséget (MLSZ) arra, hogy bízzon benne: sikerrel jár az Eb-mérkőzések rendezésére benyújtott pályázata.

A pénteki döntés után - amelynek értelmében az új Puskás Ferenc Stadion három csoportmérkőzésnek és egy nyolcaddöntőnek adhat otthont 2020-ban - a Genfből hazaérkező elnök a repülőtéren tartott sajtótájékoztatón emlékeztetett rá, hogy Magyarország rendezte meg az európai (UEFA) és a nemzetközi szövetség (FIFA) kongresszusát is, illetve idén sikeresen bonyolította le az U19-es kontinenstornát. Úgy véli, ezek mind hozzájárultak ahhoz, hogy Magyarország negyedik próbálkozásra Eb-rendező lehessen.

Csökkentette bruttó 2-2 forinttal a gázolaj és a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt.